Spirituális Lélekgyógyászat a Lélekkel teli életért

Spiritualitás az Idegen Szavak Szótára szerint szellemiséget, lelkiséget, lelki beállítódást jelent. Ezen minőségek az emberhez tartoznak, ha elismerjük ezeket, ha nem.

Az emberi élet egy állomás az evolúció láncolatában.

Amikor kiemeljük az embert saját evolúciós fejlődési vonalából, és bezárjuk a születés és a halál közé, s személyiségként tekintünk rá, leválasztjuk őt Önmaga Igazi Esszenciájáról.

A lélek az ember halhatatlan esszenciája.
Így nevezik évezredek óta, s nem a pszichológia “találmánya”.
A lélek túl van pszichológián, túl az ez életen. Az ember azon részéhez tartozik, amely SOHA nem hagyja el az evolúció láncolatát és a Szellemet (és Istent sem).
Még akkor sem, amikor a személyiség (az egyéleti ember) ezt megteszi.

A Spirituális Lélekgyógyász feladata (önmaga “meggyógyításán” túl) segíteni a személyiségnek visszatalálni önmaga nagyobb, Halhatatlan Esszenciájához. (S most, a Vízöntő-kor küszöbén ennek itt van az ideje. Hogy mindannyian felismerjük Szellemünket és rátaláljunk a bennünk élő Belső Lényre. )

A Spirituális Lélekgyógyász nem a betegek gyógyítását vállalja (hiszen nem is a személyiségszintű emberrel dolgozik), hanem a “jól-levők” kiteljesedését segíti.
Ehhez azonban nem a pszichológia útjai, hanem a lélek útjai vezetnek.

Ez az út pedig már belépés egy halhatatlan világba, melybe beletartoznak az ezotéria és  spiritualitás útjai is.
Ez az Egyetemes Tudás világa, melyet régen bizony az Egyetemeken tanítottak. (Hmmm … hol vagyunk ma ettől …, de talán közeledünk …)

Az ember
1) halandó (egy életi) és
2) halhatatlan (örök) részből áll.
A lélek a halhatatlan részhez tartozik.

S ha közelebb akarunk kerülni önnön lelkünkhöz – s ez igen fontos lenne, hiszen ez az evolúció következő állomása számunkra, emberek számára – akkor először is a lélek felé, a szellemi dimenziók felé kell fordulnunk.

Az Egész-séget, a Teljességet és a Fejlődést nem az egyéleti módszerekkel (pl. pszichológia, alacsony szinten művelt asztrológia, jóslások, stb.) lehet elérni, mert az bizony ezeken túl van.
Azonban mindenre szükség van, mert a fejlődés különböző stádiumaiban vagyunk az evolúcióban és ezért különböző módszerekkel tudunk “jól-lenni” és kiteljesedni.

Vannak (s bizony nem is a kisebbség), akik még a múlttal, a személyiségszintű elakadásokkal, az érzelmi és gondolati mókuskerékben élve töltik életüket. S nekik igen fontos a pszichológia (is), mert túl kell lépni ezeken az elakadásokon.

Azonban akik TUDATOSAN kívánnak fejlődni (s másként nem is lehet!, véletlen megvilágosodás NINCS!) azoknak fontos elsajátítani az Egyetemes Tudást. Ebbe beletartozik az Ősi Bölcsesség, a Kozmikus Rend, az Életismeret és az Élettörvények TUDÁSA.

S a Spirituális Lélekgyógyászat ebben tud segítő kezet nyújtani. Támogat, hogy megismerd lelked és szellemed esszenciáját és közelebb kerülj hozzá. Támogat, hogy kiteljesedj a személyiségen túl lévő szintre, és az evolúció következő fejlődési szintjére lépj.
S ha ezt az életben megteszed, Örömünnep vár. Belső elégedettség, kiteljesedettség, egyfajta Hazaérkezés érzés.

Ezzel az oldallal a célunk, hogy támogassunk minden TUDATOSAN fejlődni és kiteljesedni akaró Embert, és ezzel az Emberiséget és Világunkat is, hogy könnyebben elérjünk egy boldog és békés életet, melyre bizony mindannyian nagyon-nagyon vágyunk.

A felelősséged saját tudatos egyéni fejlődésed meglépése.
Senki, tehát SENKI NEM TUDJA helyetted megfejlődni. S bizony ez nem egy hétvégés történet. Évek, évtizedek, sőt életek sora szükséges a fejlődéshez, azután miután elkötelezted magad a Szellemi Út mellett.

Azonban ha elindulsz és vállalod a fejlődés és tudatosodás elméleti és gyakorlati útját MINDENT megtettél amit kötelességed, hogy a változás és az átalakulás akadálymentesen megtörténjen.

Fogjuk a kezed az Úton, számíthatsz ránk.

Üdvözlünk Úton járó Társunk:
Steinmüller Csilla Magdolna
spirituális tanító


» Spirituális Lélekgyógyászati módszerekről bővebben itt olvashatsz >>>


Mi a különbség a Spirituális Lélekgyógyászat és a Pszichológia között?

Spirituális Lélekgyógyászat

 Pszichológia

A halhatatlan esszencia az emberben.

» LÉLEK »

 Halandó, mint az ember maga.
 ÉN  személyiség
 Magasabb Rendű Elme

« MŰKÖDÉSI TERÜLETE »

 érzelmek, belső érzetek, Alacsonyabb Rendű Elme
 spirituális és ezoterikus

«MÓDSZEREI »

 pszichológiai
 jól-levők pszichológiája

«KINEK SEGÍT »

betegek pszichológiája
Lelki üdvösséghez vezető út.

«CÉLJA »

Lelki betegek gyógymódja.
Az Ember tökéletesítése. Az ember munkaképessé tétele.
Mindenki Útja! Panaszosok útja.
Önmagunk lélek aspektusának megértése és megélése. A személyiség megértése.
Önmagunk új módon való tanulmányozása. A betegségekhez és a kompenzáláshoz van köze.
Az ember a Lélek „terméke”. Az embernek van lelki oldala.

Tehát a Spirituális Lélekgyógyászat túlmutat a mai elfogadott világon.
Egy új ajtó, melyen mindannyiunknak – előbb vagy utóbb -, de be kell lépni.

Haladj velünk az uton

Reklámok