Spirituális Lélekgyógyász képzés

1601167_607242719330162_293881985_na tudatos változásért és a fejlődésért.

Az  Omniverzum Szabadegyetem 2018 februárban ismét elindítja 6 szemeszteres Spirituális Lélekgyógyász képzését.

Spirituális Lélekgyógyász képzés azoknak az Embereknek kíván utat mutatni, akik aktívan kívánnak részt venni a Tudatosodás és a Változás folyamatában. Akik felelősnek érzik magukat saját fejlődésükért, boldogságukért és a beteljesedett életért.

Azoknak, akik képesek a változás, a fejlődés útjára lépni, felismerni önmagukban az Új Embert, és ezen tudás birtokában segíteni az utánuk jövő társaiknak.

Mit jelent maga a Spirituális Lélekgyógyász elnevezés?

Spirituális = túlmutat az egyéleti minőségen, túl a személyiségen. A személyiségen túli (transzperszonális) lelki minőségek világába visz bennünket.

A spirituális világ nem lehetőség az ember számára, hanem KÖTELESSÉGE ezen élet felé fordulni, hiszen NINCS is más élet.
Létezésünk ALAPJA spirituális, és erre, itt a Vízöntő-kor elején bizony rá kell ébrednünk. (Ha ki kívánunk lábalni jelenlegi, minden szintet átható nehézségeinkből, azt csak felfelé, a spirituális, szellemi dimenziók felé tudjuk megtenni. Nincs más út EMBER!)

Lélek- = semmiképpen NEM az érzések, nem a viselkedés, nem a személyiség, nem a panaszok és nem a hozzájuk tartozó kérdések dimenziója!
A Lélek halhatatlan Esszenciánk.
Igen fontos lenne életünk során befogadni fizikai testünkbe és Lelkünkkel karöltve beteljesíteni Sorsunkat.

gyógyász = NEM gyógyítunk! Az út az Önfejlődés és Önnevelés. Azonban ezt az utat meg kell mutatni és támogatást kell adni és kapni az Úton járáshoz. Önmagunk gyógyítójává és nevelőjévé kell válni.
A Vízöntő-korban a személyes felelősség vállalás kulcskérdés.
Igen, vannak Lélek szintű gyógyulásra váró feladatok, melyekkel szintén tisztában kell lenni.

Azt is tudnunk kell, hogy  a Lélek csak a személyiségen keresztül tud megnyilvánulni. A LÉLEKgyógyász feltárja az ember esszenciális énjét, kutatja azt a Lélekcélt, melyet ebben az életben meg kell tapasztalni, meghallgatja az embert, a múltját (hiszen a múlt történéseiben is ott a Lélekcél!), és rávezeti az embert, hogyan is tudna közelebb kerülni céljához, életéhez és egy belső elégedettséget érezni a mindennapokban.
Nem gyógyít, nem kezel beteget és betegségeket sem. Annak az embernek tud és akar támaszt adni, aki a spirituális dimenziókban kíván közelebb kerülni halhatatlan, esszenciális lelkéhez.  (A lélek nem az érzelmek sokasága! A Lélek halhatatlan esszenciánk.)

Ahogy egyik tanárunk megfogalmazta: Másokon segíteni nem tudok, inkább arra törekszem, hogy másoknak segítsek, ha önmagukon szeretnének dolgozni, változtatni.”

Spirituális Lélekgyógyász minőségi elméleti tudással és hitelességgel rendelkező segítő, aki segíti feltárni a fejlődni, a változni vágyó ember belső dimenzióit. Egyértelmű tudása van a Szellemi Törvényszerűségekről, tudja, hogy mi, hogyan és miért pont úgy működik a világban, tehát ismeri a RENDet.

Ismeri azokat a módszereket is, amelyek már a születési dátumból is megmutatják az ember Lelki Esszenciáját, ezen belül potenciális lehetőségeit és kihívásait az életében.
Összegezni képes a Szellem és Lélek Fizikai én valósághoz kapcsolódó személyiség aspektussal és kettőt képes közelíteni egymáshoz, megteremtve ezzel az egyén egyensúlyi állapotát és belső harmóniáját.

Utat tud mutatni a változáshoz, fejlődéshez, képes felelősségteljesen segíteni, ismer olyan módszereket, melyek használata megkönnyíti a másik ember belső, önismereti útját, és képes támogatni mielőbbi Lélekkel teli útját.

test-lélek-szellem-256x300Spirituális Lélekgyógyász képzés célja, hogy minden diák fejlődjön, közelebb kerüljön a Lelkéhez, Szelleméhez és az Élettörvényekhez, majd boldog, szabad és kiegyensúlyozott életet éljen a Változás Nagy folyamatában.

Egyértelműen tapasztaljuk, hogy a tiszta tudás az egyetlen, ami a nehezebb időkön átsegíthet minket. És a megszerzett, megfejlődött tudás az, amit magunkkal viszünk, ha a Földi dimenzióból menni kell.

Fontos megértenünk, hogy minden, ami eddig történt velünk életünk során, az teljesen helyén volt az adott pillanatban, hiszen ezen történeteink segítségével jutottunk el arra a pontra, ahol most tartunk. A múlt értékeit, az ott megszerzett tudást meglátjuk és beépítjük a személyiségbe, majd átemeljük egy olyan új minőségbe, mely segít fellépni a következő tudatossági szintre.

Itt az idő a fejlődés következő spiráljára lépni az emberiségnek. “Sem a hierarchia, sem a kormány nem mindentudó. A jövő számunkra is a lehetőségek és valószínűségek sokféleségében jelenik meg. Hogy melyik úton fognak járni a valódi események, az nem látható részletesen. Ez sok szempontból magán az emberiségen múlik. Nekünk szabad akaratunk van és megválaszthatjuk a jövőnket. Mert mi mindig választunk, még akkor is, amikor azt hisszük, hogy egyáltalán nem választunk. …
Először az emberiség többsége el kell határozza, hogy összhangban és nem szemben működik az élettörvényekkel.
” * Hylozoika

S ezért kell tanulni! A TUDÁS – az élettörvények tudása – fogja kiemelni az embert, és általa az emberiséget a zsákutcából, melybe belekerült.

Ehhez azonban minden egyes ember egyéni, tudatos döntése és lépései szükségesek! Mert senki, tehát SENKI nem lépkedhet helyettünk. Ezért kell tanulni. Mert a Vízöntő-kor egy tudáson alapuló út.

S miután Te tudatosan járod az utat, van lehetőséged az utánad jövőnek segíteni.

A Spirituális Lélekgyógyász képzés 6 szemeszteres, összesen 3 éves felnőttképzés.
Egy szemeszter (fél év) 7 hétvége (szombat 10-17.30, vasárnap 9-16.30).

A képzés ára: 130.000.- Ft/szemeszter,
egyösszegű fizetés esetén 10.000.- Ft
Havi részletfizetés lehetséges: 26.000.- Ft/ öt hónap alatt (februártól-júniusig, illetve szeptembertől-januárig), minden hónap 15-ig.

A képzés helyszíne: 
Helyszín: Omniverzum Szabadegyetem
Budapest XIII. kerület Váci út 4. II. 5.
82-es kapucsengő

Vidéki diákoknak a központban az alvás megoldható hálózsákban a földön. Egy éjszaka ára: 1.500.- Ft

Letölthető anyagok:
» Jelentkezési lap
» Tájékoztató a Spirituális Lélekgyógyász képzésről
»
Irodalmi ajánló I. szemeszter
» Órarend* Auróra csoport

Írások a Spirituális Lélekgyógyász képzésről >>>

Érdeklődni és jelentkezni:
Domokos Erzsébet
oktatási vezető
Spirituális Lélekgyógyász, Katarzisz Komplex Művészeti Terapeuta
06-20/333-64-75
infoomniverzum@gmail.com


ascensionTanult témakörök a Spirituális Lélekgyógyász képzésben:

I-II. szemeszter:
» Integrál filozófia és pszichológia
» Bach-virágterápia elmélet és gyakorlat
» Szellemi filozófia * a Szellemi Törvények, a Tudatosság emelkedése, törvényszerűségei
» Önismeret * családállítás, önismereti gyakorlatok
» Számmisztika 2000 után * Számszimbolika
» Új Energiás Tarot * Tarot Oda-Vissza
» Egzisztenciális pszichológia
» Tanácsadás elmélete és gyakorlata
» Finom energetika, Csikung
» Színterápia
» Meditáció
» Kreatív Önismeret

III-IV. szemeszter:
»
Személyiséglélektan
» Asztrológia és Symbolon
» Művészetterápia * Meseterápia, Biblioterápia
» Maja önismeret, Maja rendszer
» Kronobiológia
» Gyógyító utazás
* Filozófia, Teozófia, Hylozoika, Gnózis
»spirituális lélekgyógyászat kicsi Betegségek szimbolikus jelentése
» Rendszerelmélet gyakorló
» Útjelző Szavaink
» OH kártya
» Függőleges világkép
» Kreatív önismeret

V-VI. szemeszter:
» Rajzelemzés elmélet és gyakorlat
» Fejlődéslélektan, Szociálpszichológia
» Haldoklás, halál, Gyászfeldolgozás
» Egészségpszichológia
» NLP * Én-kép
» Művészetterápia * Képzőművészeti módszerek
» Gyógyító beszélgetés elmélet és gyakorlat
» Az emberi lét teljessége
» Sorsfordulók

A Spirituális Lélekgyógyász képzés 3 éves, 6 szemeszteres képzés. Összesen 672 tanóra, mely 390 óra elméleti és 282 óra gyakorlati képzés.

Sokan jelezték felénk, hogy a három éves képzés hosszú, nem is lehet tudni mi lesz három év múlva.
Igen, ezt mi is tudjuk.
Ezért a képzést átszerveztük, és így lehetőséget biztosítunk arra, hogy már 1,5 év végén Önismereti tanácsadó * Omniverzum Szabadegyetem bizonyítványt kapjon az, akinek arra van igénye.

A képzés modulrendszerben történik. Ha valaki csak 1-1 modult szeretne nálunk tanulni, az is lehetséges.


Spirituális Lélekgyógyász képzés diákjainak gondolatai:

 

Miért a Spirituális Lélekgyógyász képzést válasszam?

“Mindegyik lélekgyógyászati iskola adott csomót bogoz szét, adott határt töröl el a tudatban. …
Közben rájövünk, hogyan oldjuk fel a belső gátjainkat, hogyan nőjünk túl rajtuk.” * Ken Wilber

Az Omniverzum Szabadegyetem célja, hogy a végzett hallgatók vállalják és járják a Mesterlét útját. Ez egyéni, belső fejlődés, tanulás és tapasztalás eredménye.

A Spirituális Lélekgyógyász képzés felnőttképzés. A harmadik év végén a hallgatók tanúsítványt kapnak.

Képzésünk fő irányelve hiteles, magabiztos, tudással és tapasztalattal rendelkező Spirituális Lélekgyógyász tanácsadók képzése.

Ehhez a következőkkel kívánunk hozzájárulni:
» A képzés során magas gyakorlati óraszám biztosítása
» A gyakorlati képzés kiscsoportban történik
» Személyes fejlődés támogatása, és visszajelzések a tanárok részéről
» Önállóan végzett munkák, melyeket házi dolgozatok írásával és különböző feladatok elvégzésével kívánunk elérni
» A kötelező képzési óraszámon felül igen sok egyéni fejlődési lehetőség biztosítása
» A harmadik évben nagy hangsúlyt helyezünk a tanácsadó gyakorlat elsajátítására

Azonban tudnod kell, hogy aki elindul az önismeret útján, az megtapasztalja a mélységeket és a magasságokat is. És ezek nem könnyű “percek”.
Biztosítunk, hogy számíthatsz ránk ezen az úton, nem hagyunk magadra.
De a lépéseket helyetted nem tudjuk megtenni!

Ha kész vagy az indulásra, várlak szeretettel:
Steinmüller Csilla * 06-20/397-3930

Vállald a Tudatos Fejlődés Útját!
Gyere és légy a Diákunk!


Többekben felmerülhet a kérdés:

“Mit is jelent az, hogy spirituális?”életközeli élmények

Az emberi létezés alapja spirituális. Ez nem egy irányzat, vagy szemléletmód, hanem a Kozmikus Rend.

Az Omniverzum Szabadegyetemen NINCS varázslás, szellemidézés, mágia és külső beavatás.

Iskolánkban a nyugati tudományos világkép találkozik a keleti filozófiával, sőt még több! Hiszen egy tudatossági változás folyamatában vagyunk, és ezt mi létünkkel, tudásunkkal és oktatásunkkal támogatjuk.

A Vízöntő-kor hajnalán vagyunk. Az elkövetkező években az emberiség tömegesen ráébred arra, hogy nem csak egy egyéleti, fizikai lény, hanem halhatatlan lelke és szelleme is van. És ez az esszencia adja meg Igazi Lényegét.

Módszereink, tananyagaink, a hétvégi tanítási napok, mind-mind ebben a szellemiségben töltődnek.

imazaszloHa kérdésed van, hívj minket:
Domokos Erzsébet * 06-20/333-64-75
vagy írj nekünk: infoomniverzum@gmail.com

logo3

Reklámok

Önismeret és Önfejlődés

Az Omniverzum Szabadegyetem képzéseit úgy állítottuk össze, hogy azok az Önismeretre és az Önfejlődésre épülnek.

PrintEnnek oka elsősorban az, hogy addig senki ne adjon tanácsot a másik embernek, míg Önmaga nem fejlődte meg bizonyos szinten önmagát. Tehát az első lépés az Önismeret, a szembenézés, a meghaladás és a fejlődés.

Éppen ezért sokan nem azért ülnek be a képzéseinkbe, hogy majdan tanácsadók legyenek, hanem, hogy dolgozzanak önmagukon. A csoportfolyamatokban és a tanulás során egyre több szinten lássanak rá önmagukra, múltjukra, elakadásaikra, és a különböző módszerek segítségével megdolgozzák önmagukat. Continue reading “Önismeret és Önfejlődés”

Eltelt egy év a Spirituális Lélekgyógyász képzésben

omniverzum lélekgyógyászA Spirituális Lélekgyógyász képzés második év elején azt a feladatot kapják a diákok, hogy “Mi változott egy év alatt?” címmel írjanak egy kis összefoglalót.
Azért kapják ezt a faladatot, mert az első év igen felforgató, rengeteg szembesítés és fejlődés. Azonban nagyon sokszor észre sem vesszük ezt, mert rohannak a napok, jönnek a feladatok, és elmegyünk a lényeg mellett.
Időnként meg kell állni és visszatekinteni, honnan jöttünk, hol tartunk most és hova is szeretnénk eljutni. Ezek a pillanatok nagyon sok felismerést adhatnak és erőt a további úthoz. Ezt történt most is. Kata írását olvashatod: Continue reading “Eltelt egy év a Spirituális Lélekgyógyász képzésben”

Karma a Családállításban

Karma1KARMIKUS KAPCSOLATAINK

A karmától egyre több szó esik. Azzal kezdünk tisztában lenni, hogy kapcsolataink többsége karmikus jellegű, hiszen a Vízöntő korban már az a feladatunk, hogy ezeket a kapcsolatainkat “megfejlődjük”.  Egyenlőre még csak sodródunk az árral, hiszen legjobb esetben is többnyire utólag ismerjük fel, hogy egy-egy kapcsolatunk karmikus, és ezek főleg párkapcsolatainkra vonatkoznak. Continue reading “Karma a Családállításban”

Omnipszichológia

Omnipszichológia =

Omni = minden; teljességet érintő; összesre jellemző; kivétel nélküli.

Kép2pszicho = psziché=lélek; Lélek, mely túl van a fizikai, az érzelmi és a mentális síkokon. A Lélek az Ember Halhatatlan Esszenciája. Léleknek is megvan a maga Szent Hármassága: Belső Lény (Atma * Chesed) + Isten Lélek (Budhi * Geburah) + Emberi Lélek (Manasz * Tiphereth) Continue reading “Omnipszichológia”

Meditáció » Követendő lépések:

Szellemi Harcos ÖsvényMost pedig kiegészítjük a Meditáció módszerét azon lépésekkel, amelyeket a Mester ad meg nekünk a Meditáció tíz lépésében. A sorrend nem pontosan ez, de az egyetlen feladat csupán minden egyes szabályt a megfelelő didaktikai sorrendben alkalmazni.

Bármely komoly tanulónak, aki el szeretne mélyülni az Ön-Megismerés terén, értékelnie, becsülnie kell ezeket a szabályokat, és felelősen kell gyakorolnia őket, ez, tehát, az egyetlen módja, hogy megtanuljunk meditálni.

ELSŐ LÉPÉS:
A teljes test tökéletes ellazítása. Elengedhetetlen megtanulnunk ellazítani a testet a Meditációhoz; egyetlen izomban sem szabad feszültségnek lennie.

Continue reading “Meditáció » Követendő lépések:”

Ima * Meditáció

imamalomFontos, hogy ne csak önmagunkért kérjünk, hanem adjunk is. Imáinkkal, áldásunkkal, jó kívánságainkkal a világnak, az emberiségnek. (Van mit tanulnunk a tibeti emberektől, akik mindig az egész emberiségért mondják a Mantrákat.)

Használjunk imákat, vokalizációt, mantrát és invokációkat, hogy szolgáljuk a világot. Talán most sokkal nagyobb szükség van rá, mint az elmúlt ötven évben.

Szeretet Invokáció

Találja meg minden szenvedő ember a világon a tudás útját, mely a béke útja!
Szabaduljanak meg mindannyian a szenvedéstől, a bilincsektől és a korlátoktól!

Szabadítsa meg minden ember tudatát a szennyeződésektől és a tisztátalanságoktól!
Legyen az univerzum minden lénye boldog!
Legyen minden lény békés!
Legyen minden lény szabad!
AUM. AUM. AUM

.

Belső Lényem … 2. rész

“A Tudat rettentő Forradalmára van szükségünk, hogy sikerüljön visszatérni
a minket vezető belső Csillagunkhoz, amely a Lényünket vezeti.”
vopus.org

függőlegesBelső Lényem az Egyetemes Szellemhez (Istenhez) kapcsolódik a függőleges tengelyen.
Ha a vízszintes síkon keresem Őt, ott bizony nem fogom megtalálni.

A vízszintes sík a múlt-jelen-jövő tengely, a mai születő-meghaló, jó és rossz minőségekkel átitatott, végtelenül sarkos, egós, Istentől, Lényünktől eltávolodott élet. (Ezt hívjuk dialektikus világnak is.)
A gépies, rutinos, mechanikus élet, amikor is a fő cél, hogy jól érezzük magunkat, és a világ szolgálja ki kívánságainkat és igényeinket. A vízszintesen az élet megy magától, sodródunk. Az itt élő ember nem ura sorsának és a számszára körforgásába élet élet után ugyan azokat a köröket futja. Continue reading “Belső Lényem … 2. rész”

Belső Lényem … 1. rész

Buddha-300x227Vajon tudod, hogy egy Belső Lény él benned?
(Igaz,  a ma embere számára még elzártan, szinte hozzáférhetetlenül.)

A Vízöntő-kor feladata (vagyis a jelen időké), hogy rátaláljunk halhatatlan Szellemi Belső Lényünkre.

Keresőkké kell válnunk, önmagunk keresőivé!
Mert csak ez az út hozhat ki minket abból a zsákutcából, melybe belefutottunk, és már elég régen ott kóválygunk.

Ahhoz, hogy az ember Belső Lényéhez közelebb kerüljön sok feladattal jár. Háttérbe kell tolni a személyiség akaratát; lemondani az én, enyém, nekem minőségekről; és azt mondani, hogy “Legyen meg a Te akaratod Lényem.”
Képesek vagyunk erre? Continue reading “Belső Lényem … 1. rész”

Meditáció 2. rész

Omniverzum SpirituálislélekgyógyászatHa rászántuk azt a 2-3 hetet a „Meditáció 1. * Kezdjük …” anyagban leírtakra, és napi szinten gyakoroltunk, akkor a következő lépcsőfokra léphetünk.

A meditáció egy életstílus. Nem azt jelenti, hogy leülünk naponta és meditálva töltünk bizonyos időt (habár ez is egy lépcsőfok), hanem azt, hogy a napunkat tesszük meditációvá.
Ezt azonban csak lépésenként lehet megtennünk. Erre készülni kell, ezt meg kell tanulni, tudatossá kell válni a folyamatra. Hiszen rohanó napjainkban az, hogy most gyorsan leülünk és meditálunk 20-30 percet bizony önbecsapás, sőt még a spirituális egónkat is jól megnöveli.

Fontos, hogy időt teremtsünk önmagunk számára. A napi Tudatos légzésfigyeléssel és rácsodálkozással már tettünk egy kis lépést, tehát jöhet a következő.

Continue reading “Meditáció 2. rész”