Illúzió ?

Richar Bach IlluzioVolt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.

A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk – fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok – fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.

A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától. “Illúzió ?” olvasásának folytatása

Spiritualitás

lélekgyógyászat képzésSokáig úgy gondoltam a spiritualitás valami ezo bla bla, csak valami hum buk, mert, akik spirituálisnak mondták magukat, azok finoman szólva is elég elvontak voltak.

Aztán az élet közbeszólt, és alkalmam lett megismerni mit is jelent a Spiritualitás. Sosem voltam vallásos, úgy nevelődtem, tartottam, hogy mindent mi irányítunk, a matéria minden, és nincs más.

Úgy rendeződtek a körülmények, hogy elkezdtem tanulni Lélekgyógyásznak. Sokáig nem igazán értettem miről beszélnek tanáraim, de mivel hitelesek voltak számomra, elfogadtam a tanítást.

Fura, hogy a valódi önismeret azt jelenti, hogy felfedezem, ki vagyok a szerepeim nélkül,  mi a valódi élet feladatom, mi a Lélek üzenete. “Spiritualitás” olvasásának folytatása

Herkules …..

Hercules  OmniverzumHerkules a mese, amit ha nem láttál még mindenképp nézd meg! 🙂

Én erős külső nyomás hatására, naponta többször is kénytelen voltam megnézni … a lányom egyik kedvenc meséje. 🙂

Miről is szól?
Herkulest baba korában elrabolja Hádész és szolgáival a földre viteti. Itatnak vele egy itókát, amitől teljesen ember lesz.
De egy csepp az üvegben marad … az az egy csepp, amitől mégsem teljesen ember, megmarad az ereje, az Isteni ereje! “Herkules …..” olvasásának folytatása

Tudatos lépések a spirituális fejlődésben

1Sokat gondolkodtam, hogy oké a spirituális fejlődéslélektan, de miként tudnánk ezt beépíteni a mai környezetbe.
És talán a legnehezebb időszak ebből a szempontól a gyermekkor, születéstől 20 éves korig.

Szabadban és szabadon nevelni ma szinte lehetetlen. Mégis hogyan tudnánk átadni a magokat? Bizonyosan nagyon gyorsan változásra és változtatásokra lenne szükség. Ehhez azonban a felnőtteknek kellene változni. És lássuk be egyelőre nem képesek erre.

A legeslegfontosabb lépés a személytelenség lenne. Hogy ne csak az enyém, a nekem legyen a fontos, hanem saját énünket, érdekeinket háttérbe állítva elismerni és értékelni a másikat, annak másságát és egyben egyediségét. “Tudatos lépések a spirituális fejlődésben” olvasásának folytatása

Ezek a Te kérdéseid és gondolataid is lehetnének …

lélek fejlődésSzia Csilla,
mivel felajánlottad, én elfogadom a lehetőséget, és írnék neked azokról a felismerésekről, amiket az elmúlt pár hétben fedeztem fel.
Témájukban azt a témát érinti, amit az oldaladon a spirituális fejlődéslélektan című írásodban leírsz.

Gyermek koromban én amikor idegen (nem családbeli) embernek akartam kifejezni magam, félénken ezt nem tettem, és anyum mondta el amit akartam (szerinte) mondani. Ennek eredménye, hogy egy olyan magatartásminta rögzült, hogy amikor mondandóm van, mintha várnám, hogy valaki elmondja azt helyettem, vagy “gondolatátvitellel” mondjam el azt. Azt a berögződés akkor keletkezhetett, hogy gyerekkoromban kimondatlan szabály volt, hogy mások társaságában nem mondunk olyat, amit a másik nem akarhat hallani. “Ezek a Te kérdéseid és gondolataid is lehetnének …” olvasásának folytatása

Hasonlítunk vagy különbözünk?

megkülönböztetésMindkettő tökéletesen IGAZ!

Hasonlítunk abban, hogy mindannyian a fejlődés útját járjuk. Lélekként fizikai testben beteljesítjük sorsunkat, hogy ezen tapasztalattal gazdagítsuk Lelkeinket.
Hasonlítunk abban, hogy mindannyian az EGYből indultunk el a fejlődés spirálján, mint fejletlen lelkek, és oda is fogunk Hazatérni, mint Fejlett Lelkek, megtartva egyediségünket.
Hasonlítunk abban, hogy egy Család vagyunk – az Emberiség Családja – mindannyian „testvérek” vagyunk. (Vajon, tudunk jó testvérek lenni?) “Hasonlítunk vagy különbözünk?” olvasásának folytatása

Van-e Élet a Halál előtt?

homokóraA legtöbb ember nem él, csak vegetálással telik az ideje, amit ebben a dimenzióban eltölt.

Mókuskerék rabja, a fogyasztói társadalom kis hangyája, a pénzkeresés- és költés kitölti elméjét, nincs ideje hasznos gondolatokra. Lecserélhető, egyéniség nélküli, egy birka a nyájból, félelmek által jól manipulálható.

Mindig vár valamire, amitől jobban érezheti magát: iskola befejezése, munkahely, házasság, gyerek, nyugdíj.

Eltelik az élete, s egyszer csak ott találja magát a halálos ágyán, visszatekint, s rádöbben,hogy elfecsérelte a kiszabott idejét, de ekkor már késő. “Van-e Élet a Halál előtt?” olvasásának folytatása

Magányosság vagy Egyedüllét?

magányA magányosság és az egyedüllét két teljesen különböző dolog, bár sokan nem tudnak különbséget tenni köztük.

Pedig az egyedüllétnek szépsége, méltósága, pozitivitása van; a magány viszont szegényes, negatív, sötét és lehangoló. A magány elől mindenki menekül. Ennek különböző módjai vannak; elvegyülni a tömegben, barátokat gyűjteni, családot alapítani. A tömeg alapvetően azt a célt szolgálja, hogy az ember el tudja felejteni a magányát.

A magányosság egy hiány. Valami hiányzik, egy űrt be kell tölteni, ám ahogy az ember öregszik, az űr is egyre mélyül. “Magányosság vagy Egyedüllét?” olvasásának folytatása