Emberi fejlődés * Annie Besant 1895

Vajon ma többen járják a felfelé vezető meredek utat? Ez az írás ma ugyan olyan aktuális, vagy talán még aktuálisabb, mint 1895-ben. A fejlődő emberiséget a következőképpen lehetne ábrázolni: “Nagy hegy emelkedik előttünk az űrben, út kanyarodik rajta köröskörül, fel egészen a tetejéig. Hét kanya­rulat van az úton, hét-hét állomással. Mindegyik állomáson a zarándokok (az…

Kik is vagyunk mi emberek? * 1. rész

Elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért is vagyunk ilyen sokszínűek? (És itt most nem a kinézetre utalok, hanem a tudatosságra, az érdeklődésre, a vélemények sokszínűségére és például az életben felállított fontossági sorrendre.) Miért van az, hogy az öngyilkos merénylő ugyan úgy velünk él emberként a Föld nevű bolygón, mint a rabló, a gyilkos, de az…

Spirituális fejlődéslélektan 1. rész

Mindannyian érezzük, hogy gondok vannak a nevelés, az oktatás, a gondolkodás és többek között az élet élése terén is. 2014 április elején megjelent a PISA-felmérés eredménye, amely azt bizonyítja, hogy a magyar diákok a kreatív problémamegoldásban sem jeleskednek. A ’80-as évek elején a magyar tanulók még világelsők voltak a matematikai és a természettudományos ismeretek terén,…

A spirituális út hittel teli út

A spiritualitást és a hitet általában külön kezeljük. Ma már egyre többen vallják magukat spirituálisnak, de mit is jelent igazán spirituálisnak lenni? A spirituális gondolkozásban túllépünk a fizikai síkon. Felismerjük és megértjük a magasabb dimenziók létezését, és igyekszünk ezek felé lépegetni. Meditálunk, jógázunk, keressük a kapcsolatot a lelkünkkel és a sorsunkkal, olvasunk, törekszünk jobbnak lenni,…

A változás kereke: A világiból a Megszenteltbe való átalakulás

VÁLTOZNI KELL! Kollektíven sajnos nem fog menni. Egyéni változás még kiút lehet a káoszból. Minél többen döntenek az egyéni változás, fejlődés és tudatosodás melle annál könnyebb lehet az út. Azonban ehhez időt kell áldozni, energiát kell befektetni, lemondás szükséges és kitartó munka. Bizony kevesen képesek erre. Ez a cikk segíthet megérteni az átalakulás folyamatát. Talán…

Spirituális Válság

Változás és Változás. Körülöttünk, bennünk, életünkben és világunkban. Van, amiben ezt észre vesszük, és van, amiben nem. A Mindenség Ritmusa is állandó változás. Ez az evolúció. Lehet, hogy a mi 50-60 évünkben ezt nem látjuk át, de nagyobb távlatból ez már szépen kirajzolódik. Ha visszatekintünk, látjuk, hogy milyen más is volt a világ 25-30 évvel…