Bemutatkozó * Steinmüller Csilla

Csilla vörös képKi vagyok Én?
Steinmüller Csilla Magdolna
vagyok, Tudatos Útonjáró.

Pályafutásomat ápolónőként kezdtem a SOTE II. számú Gyermekklinikán. Imádtam a munkámat, és a mai napig nagy-nagy szeretettel gondolok vissza azokra a csodálatos évekre.

Majd a negyedik gyermekem megszületése után hirtelen megváltozott az életem. Az addigi zárt világképem hirtelen megnyílt, és olyan új gondolatokkal találkoztam, melyek felforgatták az életem. Elindultam a spirituális úton.

Tanfolyamok, majd egy öt éves természetgyógyász egyetem és pszichológiai tanulmányok következtek.
Közben elváltam, és átmentem egy nagyon mély krízisen. Kerestem az élet és létem értelmét. Rengeteg kérdést tettem fel, és nem nyugodtam meg a válaszok nélkül.

A spirituális és szellemi út egyre inkább az enyém lett. Végeztem a pszichológián és ezoterikus pszichológusnak tartottam és tartom magam.
A 2000-es évek elején sokat foglalkoztam indigó gyerekekkel és szüleikkel, és mélyen megmártóztam a haldoklás és halál témakörében.

Aztán felkérésre elkezdtem tanítani. Ez a lépés ismét megváltoztatta az életem. A tanításnál borzasztó fontos, hogy a tanár legalább tízszer annyit tudjon és rengeteg tapasztalattal rendelkezzen, sokkal többel, mint a diák.
A tanítás igazi mélységeket hozott az életembe.

S ahogy haladt életem fonala azt vettem észre, hogy egyre “mélyebb” könyveket olvastam. Ilyen például Dr. Bíró Dénes: A tudatra ébredés energiája című könyve, mely elolvasás 8 évet váratott magára. Hiába volt ott a polcon, nem értettem.

Időközben emberek jöttek felém, akiktől nagyon sokat tanultam. Név szerint kiemelve Dr. Szerján Erika patológus orvos és Z. Gánti Péter. Ők tovább tágították számomra a világot. Végtelen HÁLA és KÖSZÖNET NEKIK barátságukért és tanításukért!

S aztán jöttek a teozófia könyvei, Alice Bailey munkái, a Planetáris Hierarchia tanítása és a hylozoika, mint mentális szellemi rendszer.

Ma már egyértelműen TUDOM, hogy én Szellemi Létező vagyok, aki tudatosan halad az evolúció útján. Tudom, hogy mi létünk értelme, és e szerint élem az életem minden percét.

Váradi Andreával (kinek szintén KÖSZÖNET és HÁLA!) létrehoztuk az Ébredés Háza Omniverzum Szabadegyetem Tudásiskolát, s itt hét évig együtt oktattuk a Spirituális Lélekgyógyászatot is.

Azóta útjaink elváltak, mindenki a saját egyéni útján és tapasztalásán halad tovább.
Én továbbra is az Omniverzum Szabadegyetemet és az itt folyó képzéseket vezetem.

Időközben újabb ajtó nyílt meg számomra, ez pedig a GNÓZIS. 2014 nyarán jött szembe úgy, hogy megérintett. Persze már régebben is olvasgattam, de nem érintett meg. Ezen spirituális út hozta el számomra az elmélet mellett a gyakorlatot. Mert a spiritualitás NEM csak tudás, hanem ÉLET. Élni kell, nem elég tudni.
S ma (2015. január) végtelen boldogság és hála van a szívemben életemért, utamért, sorsomért, tudásomért, a lehetőségekért, a diákokért, a társakért, a lélegzetért és mindenért. Hála és Köszönet Istenanyámnak, Lelkemnek és Szellememnek és Istennek is.

Ezt a blogot azért indítottam, hogy megmutassam a különbséget a pszichológia és a spirituális lélekgyógyászat között.
Mert igen nagy a különbség!

A spiritualitás létem alapja, életutam pedig az ezotéria. S hiszem és TUDOM, hogy ez az evolúció következő állomása MINDEN EMBERNEK.

Tagadhatjuk, kinevethetjük, elítélhetnek, azonban a Kozmosz Fejlődése szerencsére nem tőlünk, emberektől függ.
S akkor ha már tudjuk, hogy az út mindenki számára az ezotéria, akkor azok akik készek rálépni egy tudatos útra, miért nem kaphatnák meg a tiszta tudás általi segítséget, melyet a spirituális lélekgyógyászat adhat.

imazaszloEzért született ez az oldal.

Elérhetőségem:
Steinmüller Csilla Magdolna
06-20-397-3930

Írj nekem: scsilla29@gmail.com

***************************************************************

ezotika_steinmuller_csillaInterjú Steinmüller Csillával a Lounge Rádióban az Ezotika műsorban 2013. május 6-án. Riporter: Tóth Melinda és Ortutay Dóra.

itt meghallgathatod >>

***************************************************************

Írásaim » Tanulmányaim során több Szakdolgozatot írtam, melyet szívesen megosztok minden érdeklődővel:

»  Tudatos szembenézés a halállal * ezt a dolgozatot még 2000-ben írtam, témája azonban mindig aktuális, hiszen ha akarjuk, ha nem a halál, az elmúlás, a fájdalom, a gyász része életünknek és jó lenne végre nem tabuként kezelni.
Itt letölthető >>>

» Személyiségfejlődés integrál pszichológiai megközelítésben * 2007-ben írt munkám.
Itt letölthető >>>

» Beszélgetés irodalmi művek segítségével az élet kérdéseiről * 2014-ben írt munkám egy hajléktalanszállón végzett biblioterápiás foglalkozássorozatról. A biblioterápia számomra (és talán te is megtapasztalod, hogy számodra is) egy csodálatos módszer, hogy szembenézzünk gondolkodásunkkal, kimondjuk véleményünket, meghallgassuk a másik embert is, és a csoport találkozásából új gondolati magok szülessenek meg bennünk.
Itt letölthető >>

mandala-kék

Reklámok

.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s