Az élet vándorútja

Egy napon az élet vándorútra kelt. Ment mendegélt, míg egy óriásira duzzadt testű emberrel nem találkozott, aki mozdulni is alig bírt. Az ember megörült, mikor meglátta az életet és nyomban könyörögni kezdett, hogy gyógyítsa meg. – Rendben, meggyógyítalak – egyezett bele az élet, – de hét év múlva újra eljövök, s majd meglátjuk, hogy elfelejtesz-e engem és a betegségedet. – Megszórta a beteget az út porával, s az ember nyomban meggyógyult.

Az élet továbbment, s találkozott egy leprással. – Kérlek, gyógyíts meg! – kérte a leprás, s az élet megtette. Mielőtt megszórta őt az út porával, figyelmeztette azonban, hogy hét év múlva újra eljön, s akkor majd kiderül, hogy elfelejtette-e a leprás őt is és a betegségét is. A beteg meggyógyult, az élet pedig folytatta útját. Pár nap múlva elérkezett a vakhoz, akit szintén meghintett az út porával és meggyógyított, de figyelmeztette, hogy hét év múlva újra eljön, hogy megtudja, a vak elfelejtette-e őt és a betegségét is. – Biztos, hogy nem foglak elfelejteni – ígérte a vak.

Hét év múltán az élet újra útra kelt. Átváltozott vakká, s először ahhoz ment vissza, akinek visszaadta a látását. – Kérlek, hadd éjszakázzam nálad – kérte az élet. – Hordd el magad! – rivallt rá az ember. – Már csak az hiányzik, hogy minden nyomorék itt telepedjen le! – Látod? Mondta az élet? Elfelejtettél engem és a betegségedet is. Ekkor az élet egy kevés port szórt az útról az ember nyomába, s az újra vak lett.

Az élet tovább ment, s a leprás ember házához érkezett. Az leprássá változott élet szállást kért. – Tűnj innen! – kiáltott rá az ember – még megfertőzöl! – Ígéretet tettél – mondta az élet, majd vett egy kevés port az útról és a nyomába szórta, így az ember újra leprás lett. Végül az élet duzzadt emberré változott, így kereste fel azt, akit hét éve először meggyógyított. – Adnál, nekem szállást éjszakára? – kérdezte az embertől az élet. – Szívesen, gyere csak be! – hívta az ember. S elmesélte az egész életét, s azt is, hogyan gyógyult ki a betegségéből hét évvel ezelőtt az élet segítségével. – Én vagyok az élet – mondta, s mert nem felejtettél el engem és a betegségedet, egészséges maradsz örökre.

Az élet mindig változik. A boldogságból sokszor boldogtalanság lesz. A szükség gazdagsággá alakul, és a szeretet átcsaphat gyűlöletbe. Ezt senkinek sem szabad elfelejtenie.

Cerny Ildikó

Honlap: www.termeszetes-gyogyereju-terapiak.blogspot.hu

Gyógyító beszélgetés; Bach-virágterápia; Energiagyógyászat; Életút tanácsadás – Budapesten és Szentendrén                                                                                                            Időpont egyeztetés: 06-30/962-8269

Ha segítségre, tanácsra van szüksége, mert összekuszálódtak a dolgok Ön körül, várom szeretettel.

 

Reklámok