Milyen a jó tanácsadó? * Gyógyító beszélgetés beadandó dolgozat

Ismét egy házi dolgozatot osztunk meg veletek, hogy lássátok, mit jelent Spirituális Lélekgyógyász diáknak, majdan tanácsadónak lenni. A dolgozatot Ádám írta, aki 3. szemeszteres diák az Omniverzum Szabadegyetemen. Olvassátok:

Milyen a jó tanácsadó? Hogyan látom magam most ebből a szemszögből? Mi az, amit fejlesztenem kell? Van-e rá eszköztár, ha nincs, akkor mi lenne az?

 Alapvető fontosságú tényezők:
1. empátia
2. hitelesség
3. feltétel nélküli elfogadás
4. kongruencia – önkép és a tapasztalatok szubjektív összhangja
5. önmaga is képes fejlődni, elfogadni
6. hangsúlyozza a visszatükrözést (verbalizáció?)

omniverzum-lelekgyogyasz-spiritualisTovábbi változók:
1. 
konkrétság
2. közvetlen reagálás
3. konfrontáció
4. fókuszálás
5. tematikus beszélgetések
6. tanulási szokás felismerése

Gondolatok:
Szendvics technika, önmagamról alkotott képem, önelfogadás = képesség a változásra, nem a módszer a fontos → hanem a segítő személye, embert lát a személyiség és beállítottság mögött, fontos a rend és a keret, kapcsolódási pont → a megjelenítési rendszer, az egyén erőforrásainak kibontakoztatása.

Hogyan látom magam a fentiek tükrében?
Alapvetően látok magamban potenciált egy kiváló segítői hozzáállás megélésére és megvalósítására, ugyanakkor azt is látom, hogy több területen kell fejlődnöm ehhez. Vannak és voltak pillanatok az életemben amikor (visszagondolva, retrospektíven) megmutatkozott ez a belül hordozott lehetőség, tehetség. Ahogy sorra végignéztem magamban a fent felsorolt tényezőket, megerősítettek ebben: ott vannak a magocskák, fel kell őket nevelni. Vannak közelebbi, szárba szökkent tényezők, mások még talán a csírázásra várnak. Ezeken szeretnék most részletesebben végig menni.

Vannak bizonyos „felhangolt” állapotok, amiben megjelenik bennem egyfajta feltétlen elfogadás és ezzel együtt az empátia is. De alapvetően azt figyeltem meg magamban, hogy ahogy nagyon szigorú vagyok magammal és kemény elvárásokat támasztok magam felé, ezt hajlamos vagyok a külvilágtól, másoktól is elvárni. (Bach-virág, Szőlő karakter)
Ha valaki segítségért fordul hozzám, talán elvárom, hogy dolgozzon magán. Azt hiszem, türelmetlen vagyok a haladást és fejlődést tekintve. Nem azonnali eredményt várok, inkább azt szeretném látni, hogy valaki állandó és folyamatos lépéseket tesz és dolgozik magán, mert ennek lesz eredménye is. Egyébként ne pazaroljuk egymás idejét. Kevés tapasztalatom alapján láttam meg azt, hogy hagyni kell az embernek megdolgozni magában ami felbukkan, és ezt senki nem egyforma tempóban teszi. Főleg nem abban a tempóban, amit talán én is elvárok magamtól? És ennek része hogy megtörik időnként a menetelés, vannak visszaesések, stb. Csak valahogy nem láttam még meg azt ez alatt a rövid idő alatt, hogy hosszú távon lesznek így is eredmények. Ezen a terülten erőteljes fejlődésre van szükségem. Felbukkant bennem az is, hogy a csoport “terápia” és a csoportos tanítás vonalán fogok tudni igazán kibontakozni, ebben látom a bennem lévő minőség megvalósulási potenciálját első sorban.

spiritualis-lelkegyogyasz-tanacsadoNagyon fontosnak tartom az őszinteséget. A mélyreható emberismeret, a helyzetek és mondatok mögötti tartalmak felfogásának tanuló-kibontakozási fázisában arra tudok támaszkodni, amit mondanak nekem, és ha az nem őszinte, akkor megjelenik bennem hamar az érzés, hogy pazaroljuk egymás idejét. Persze ebben is látom már, hogy egy folyamat amíg az emberek megnyílnak, magam is védem a belső folyamataimat. Én mennyire tudok őszinte lenni? Egy bizonyos mélységig teljes mértékben, aztán azon túl szinte semmit nem osztok meg – vannak kivételek. Ez nem teljesen egy tudatos határhúzás. Inkább tudattalan önvédelmet érzékelek ebben, a múltban elszenvedett (nyíltság miatti) sérelmek miatt. Összefoglalva, amennyire jelenleg erre tudatosan képes vagyok, őszinte vagyok.

Itt jön képbe a kongruencia kérdése. Tapasztalataim tekintetében hiteles vagyok/ hitelessé válok az Utam során a tanácsadói szerepben. Megéltem különböző mélységeket és magasságokat is. Volt dolgom kábítószerrel, félárva neveltetést kaptam, nem volt kifejezetten könnyű gyermekkorom, stb. Lett rálátásom is az ezekhez fűződő, az életemet befolyásoló programokra is. Találkoztam szélesvásznú problémaspektrummal az utamat keresztező emberek kapcsán. Nap, mint nap dolgozom ezekkel, így úgy érzem, hitelesen és tapasztalattal tudok ezekről beszélni, és ez mélyül.

Ugyanakkor a személyiség szintű önismeretben van még mit feltárnom, így ugye azt tudom csak őszintén megmutatni – maszkozás nélkül – amire tudatos vagyok már. Ezt kötelességemnek érzem és a tőlem telhetően szerintem jól is megy. Vannak azonban olyan jelenleg is tudat alattiból működő mechanizmusok, amik egyfajta maszkozást azért eredményeznek. Ezen a területen összességében jól állok, és jól haladok. Vallom, hogy lehetséges minden maszkozás nélkül tanítani, de ez már, egy másik történet.

A verbalizáció képességét eddig ösztönös szinten alkalmaztam, úgy értem jött magától, de nem ebben a konkrét Rogers által elmondott formában, inkább a kliens által elmondottakból kérdés fogalmazása. Mostantól ezt alkalmazni fogom tudatosan, időnként nagyon jó kérdések fogalmazódnak meg. Az értelmezés, hogy amit mond, a mögöttes tartalom megértéséhez és észrevételéhez kössem, kihívást jelent nekem.

new_knowledge_2012_by_alexgroseth-d2f1s6cIntuícióval az a tapasztalatom, mintha sokszor utólag jönne meg, vagy jobban mondva utólag fognám fel. Tehát van intuíció, csak a jelenben felfogáson kell dolgoznom a figyelem ráhangolásával, talán, a fókusz finomításán (hova figyelek). A kérdésfeltevéseknél és bizonyos összefüggések meglátásánál kimondottan jól működik. Pl.: „vigyázz nagyon hideg vagyok” ez elhangzik minden alkalommal, amikor megérkezik és felakasztom a kabátját. Kérdés fogalmazódik bennem, hogy ilyen gondoskodó típus, vagy nagyon óvatos, nehogy rossz legyen nekem a hideg kabát, ergo rá nem vigyáznak, de szeretné hogy vigyázzanak…túlzott odafigyelés, túlgondoskodás, ha hideg nekem az ő kabátja ettől őt negatív gondolatok érhetik és ezt el akarja kerülni… miért számítanak ezek a dolgok ennyire? Evidens hogy hideg van és hideg a kabát, mert tél van, és erre fel vagyok készülve. Minden alkalommal elmondja, ez egy mechanizmus, tehát már az első mondat mögött van valami, amit megérzek, igaz kibontani sokszor még nem tudom.

Ki tudom mondani, ami megfogalmazódik és teszek fel feltáró kérdéseket, bár az irányzék eltalálása nagyon fontos.

Képes vagyok fejlődni és törekszem nyíltan tisztázni mindenkivel, hogy magam is úton járó tanítvány vagyok, csak egy lépéssel előtte járok és ebből a pozícióból tudok segíteni.

Visszatükrözöm azokat a pozitív értékeket és potenciálokat, amit meglátok. Aztán ez is, biztos vagyok benne, hogy fokozatosan csiszolódni fog, hogy többet lássak meg, ahogy magamon dolgozok és bennem meglátom. Fontosnak tartom és egy pozitív énkép épüléséhez is hozzájárul. Illetve segít átfordítani a kliens által borúsan látott területeket. Ezen a területen is azt érzem, hogy több tényezőt lehet észrevenni és a visszatükrözés formáján csiszolni. Úgy tükrözzek vissza, hogy közben ne legyen benne az, hogy rossz megközelítésből gondolkodik a dolgokról.

A beszélgetésekben konkrét vagyok, sikerül megfogalmaznom, amit át szeretnék adni. Időnként abban ütközöm nehézségbe, hogy egyszerűen fogalmazzam a gondolatomat. Valamint nem szeretnék igazán „szellemtelenül” kommunikálni és igényem van, hogy átvezessem a beszélgetést tanításra. Tehát nem jött még meg az, hogy spirituális háttérismeret megosztása nélkül mondjak el egy gondolatot, elég hétköznapi nyelven. Most magamba nézek, összefügg ez a hittel, ahogy a bizonyosság nő bennem, csökken az igény, hogy nagyon alátámasszam, megmagyarázzam a gondolatokat, így meg tud érkezni az egyszerűség, mindennapiság a beszédbe. A beszélgetés személyessé tételében és abban, hogy a kliens által felhozott vonalon folyjék a beszélgetés, jól tudok működni, bár idővel megjelenik bennem a késztetés, hogy reagálni szeretnék és tisztázni szeretném a tényezőket, amit úgy látom helytelenül közelít meg, bár ebben is sikerül kérdés formájában a rávezetés.

Konfrontációban és a fókusz ott tartásában erős vagyok. Arra kell figyelnem hogy a fókusz egy része bent maradjon, ne veszítsem el a kapcsolatot a Belső Intuícióval, ehhez a figyelmem egy részét mindig bent kell tartanom. A kliensre őszinte érdeklődéssel figyelek, arra szeretnék erősíteni hogy vele oldjam meg ami felbukkan, ne helyette. Tehát ne csak rávezetés legyen, hanem valahogy benne a kérdések által felébreszteni azt, aki meg tudja oldani. Szerintem, amikor elememben vagyok, rendben megy ez. Konfrontációval is az van, hogy hajlamos vagyok időnként túl szigorúan konfrontáltatni, illetve nem engedem kibújni a válaszaival az többször felbukkanó hibás működésből, hanem újra és újra kérdésekkel „sarokba szorítom” hogy „nézz rá, lásd meg, ne menekülj el”. Azt gondolom, hogy ezt finomítva, lassabb, türelmesebb tempóban helyesen lehet alkalmazni a terápiás beszélgetések során.

christian-1316204_960_720Abban szeretnék kifejezetten fejlődni, hogy felismerjem az ember tanulási, kommunikációs, működési szokásait, típusait, hogy a megfelelő kapcsolódási pontokat felismerve tudjak közelíteni és helyes irányból kérdezni és terelni a megoldás felbukkanása felé a beszélgetést, az önfeltárást. Az időkeretből rendszeresen kicsúszok, az ülés felénél szokott valahogy az a tér és légkör megjelenni, amiben úgy érzem tényleg jó irányba halad a beszélgetés és valós megdolgozandó és fejlődési pontok bukkannak fel. Ez idővel, ahogy az oldódás szakasza rövidül, normalizálódni fog és be tud állni az 50 perc 1 órás ütemre. A beszélgetés tematikusságát nem tartom kimondottan fontosnak, inkább a spontán felbukkanó dolgokkal való intuitív és a mikro-készségekre alapozott tematikát érzem célravezetőnek. Annál inkább fontos számomra és hatásos szerintem a rendszer, a kiszámíthatóság: az ülések mindig a hét ugyanazon napján, ugyanabban az órában vannak, ugyanannyi ideig tartanak. Ebben van egy kalkulálható tematika, elkezdődik, feloldódunk, dolgozunk, lezárjuk, esetleges házi feladat feladás és búcsúzunk. Szeretném a kommunikációban a kérdésre való visszafordítást, visszatükrözés képességét és verbalizáció technikáját, amikor visszaismétlem a kliens kijelentését, erősíteni a gyakorlással.

Összefoglalva azt érzem és látom, hogy az önismeretem és önelfogadásom fejlődésével tudom megtámogatni a legjobban a bennem rejlő potenciálok kibontakozását. Az empátia és a feltétel nélküli elfogadás szükségét nagyon érzem, és ezek a tényezők is a mélyülő önismerettel, elfogadással és megdolgozással tudnak nagyobb mértékben felbukkanni bennem. Egyik terület kihat a többire, mint a dominó, ha a leginkább hiányos területet meg tudom dolgozni, akkor az felébreszti a többi szunnyadó vagy takarékon működő képességet is. Valamint szükségem van a lexikális alap megdolgozására, az ismeretek elmélyítésére, a megközelítések, módszerek, tematikai tanácsok, embertípusok, kapcsolódási pontok, tanulásmódszertan, stb. megismerésére, elsajátítására, megtanulására.

Az eszköztáram az, hogy gyakorlok, emberekkel találkozok és beszélgetek, önmegfigyelek. Imádkozok, hogy amire szükségem van képes legyek elsajátítani és megtanulni. Gyakorlati tanácsokat örömmel fogadok.

Őszintén megmondom, hogy ahogy újraolvastam amit írtam, tisztán jelent meg bennem, hogy nem az egyéni terápia az út, amin ki szeretnék bontakozni és nem a személyiség szintű problémamegoldás az, amivel igazán segíteni tudok. Mindazonáltal elengedhetetlen szükségét látom a személyiség szintű munkának, mert ha abban nincs egy alap, egy viszonylagos rend, akkor szellemi munkáról sajnos nem beszélhetünk, én pedig ebben tudok az embereknek segíteni. Köszönöm, hogy megírhattam ezt a dolgozatot. Jó volt átereszteni a kérdést magamon és összefoglalva leírni azt, ami bennem volt ezzel kapcsolatban.

Nem egy oldal lett. 🙂

Gödöllő, 2017. február 18.                                                               Varga Ádám Gábor

the_five_trials_by_alexgroseth

Reklámok