“A lélek hangja” * mese

hegy1– Imádom ezt a helyet! – kiáltotta Mia miközben széttárta karjait a hegy tetején.
A látvány csodálatos volt. Minden alkalommal amikor feljött ide a nyugalom szállta meg.
Napnyugta volt. Gondolta még egy kicsit csodálja a tájat és ideje lesz hazaindulni mielőtt besötétedik.

– Jól érzed itt magad Mia?
A lány hirtelen hátra fordult a hang hallatán. Senki nem volt ott. Jobbra- balra fordította a fejét ,sehol senki.
Ismerős volt a hang de nem tudta beazonosítani. Gyorsan leindult a hegyről,volt egy kis félelem benne.
Azon gondolkozott,hogy lehet megőrült és csak hallucinált.
Hazaért és vett egy forró fürdőt a kádban. Folyamatosan a rejtélyes hang járt a fejében.
Aludni sem tudott az éjjel.

Reggel majdnem elaludt,mert lenyomta az órát. Sietett a munkahelyére el ne késsen.
Divattervező volt és benne voltak egy fontos munkában.
3 hónapja,hogy elveszítették egyik értékes és legkreatívabb kollégájukat Jimet.
Mia és Jim nagyon jóban voltak. Sok jó ötletet kapott a fiútól a tervezéshez és rajzolási technikákhoz is.

Kemény ez a munka gondolta Mia magában. Kár,hogy Jim nincs itt,hogy segítsen .
Nagyon különlegeset akart mutatni magából és olyat tervezni,alkotni amit még soha senki nem tett le az asztalra.
Ez a munka Jimé lett volna de sajnos nem tudott belekezdeni sem.
Kihívás volt számár,mert az norvég király jegyesének kellett a menyasszonyi ruháját megterveznie.
Ettől kicsit aggódott ,mert nem jött az ihlet. Na meg az a hang ami folyamatosan kattogott az agyában.

Eltelt egy hét. Gondolta felmegy megint a hegyre.
Ez egy olyan kikapcsolódás volt számára ahol belső békéjét élhette meg.
Egy pillanatra el is felejtette,hogy múltkor egy kísérteties hang szólt hozzá.

Mia lépteket hallott.Nagyon figyelt de sehol senki. -Van itt valaki? kérdezte
Jöjjön elő,ha van itt valaki. Kiáltotta.
– Én vagyok-szólt a hang.
– Ki az az én?
– Hát Jim.
Mia összerezzent. Téééééényleg,ezért volt ismerős a hang.
– De te meghaltál,Jim! Mi van velem,képzelődök?
– Nem képzelődsz! Egyszerűen megkerestelek és Te képes vagy arra,hogy halljál engem.
Talán még,hogy láthass is.Bár úgy be vagy rezelve,hogy az a pillanat nem most van.

– De mit akarsz tőlem Jim?
– Mielőtt el kellett mennem volt egy munkám ami kihívás volt számomra.
Szeretném ezt most megcsinálni a Te segítségeddel. Én vezetem és vigyázom majd minden mozdulatodat.
Megteszed értem Mia? Kérdezte a srác.
– Hát persze.
Ez volt az utolsó mondat amit váltottak,mert Mia nem hallotta már a fiút.

2-d0000209E500f0bd50963Hazaindult.

Próbálta szólítani Jimmit. De nem jött válasz. Ez így ment több napon keresztül.
Hívta otthonába,munkahelyre.Se hang,se kép.
Felment a hegyre. Leguggolt,keresztbe tette a lábát és mélyeket lélegzett be és ki.
– Már vártalak,mondta Jimmi.
– Miért nem jelentkeztél eddig? kérdezte a lány
– Egyedül ez az a hely ahol elhiszed,hogy mindenre képes vagy,lecsendesülsz és meghallod azt is amit máshol nem.
Na figyelj,elmondom mit csinálj…………………

Jim részletesen elmondta mit hogyan rajzoljon le Mia és hova fektessen hangsúlyt a rajzban.

Elbúcsúztak.

A lány nekiállt és mindent úgy csinált ahogy a fiú mondta.
Gyönyörű íveket,fodrokat ,csipkét és uszályt rajzolt telis-tele volt kövekkel amik a gyémántot ábrázolták.
Ekrü színben álmodta meg. A fátyol földig ért gyémántkirakással.
Közben azon ábrándozott milyen gyönyörű lesz a menyasszony és mekkora kitüntetés lenne ez számára,ha az Ő ruháját viselné a királynő.

– Óriási,óriási Mia kisasszony. Szólt a köpcös öregúr, Mia főnöke. Látta a rajzokat és ámult-bámult.
Ilyet még senki nem alkotott! Gratulálok!
Egyeztetek és,ha mindenki rábólint akkor gyorsan vigyük a varrókhoz és legyen készen a remekmű.
Egyet áruljon el Mia,hogy sikerült ez a remekmű?Mi volt az ihlet vagy ki?
Mia elmondta,hogy Jimi segített neki a túlvilágról.
George a főnöke rosszallóan nézett rá. Most ugrat ugye?
Nem gondolja komolyan,hogy előttem akarja titokban tartani,hogy mi ihlette meg ehhez a csodás menyasszonyi ruhához?
De Mia erősködött,hogy ez így történt.
– Kedves Mia én nem akarok egy hazug nővel dolgozni aki halottakkal példálózik csak azért,
mert elvette valaki más ötletét és lekoppintva így akar sikereket elérni.
Ezért a mai nappal ki van rúúúúúúúúúúgva!

Miát ez hideg zuhanyként érte. Nagyon el volt keseredve.
Már arról álmodozott,hogy hátha ünnepelt sztár lesz a munkája miatt.

Mivel maga alatt volt így felment szokásos helyére a hegyre. Jim ismét „ott volt”.
Nyugtatta az elkeseredett lányt,hogy nagyon ügyes volt.
És higgye el nemsokára csodás dolog fog történni vele.

– Mia,ilyet még én sem tudtam volna rajzolni. Nagyszerű remek munka. Büszke vagyok rád!
Esteledett így a lány haza ballagott. Teltek a napok,hetek. Próbált munkát találni de nem sikerült.
Nagyon maga alatt volt.
Csak feküdt és bámult ki a fejéből ,sok-sok üres csokis papír heverészett körülötte.
Kicsit elhanyagolta magát is és a házat is. Nem volt kedve a hegyre sem felmenni.
Egyik nap üzenetet kapott,hogy jelenjen meg a királyi kastélyban.
A lány azt hitte valaki ugratja. Nem reagált az üzenetre. Később kopogtak az ajtón.
Egy futár jött aki egy levelet kézbesített személyesen Mia számára.
Gyönyörű bíbor színű volt a boríték ami kellemes orchidea illatot árasztott.
A levélben az állt,hogy várják Őt a királyi kastélyban. Jelenjen meg egy órán belül. Mia bepánikolt.
Ez tényleg igaz lenne? Mit vegyen fel? És különben is hogy néz ki?
Tiszta gubancos a haja vagy több napja nem fésülködött és nincs egy rongya amit felvegyen.
A pánik a káosszal keveredett. Mia nagy levegőt vett és gondolkozott.
Megfürdött és kicsinosította magát. Felvette az ünneplő ruháját és hívott egy taxit.
A taxiban folyamatosan a pánik hang szólalt meg.
Biztos őrjöngenek annyira rossz lett a ruha amit terveztem és személyesen akarják elmondani mennyire tehetségtelen vagyok és mennyire csalódottak.

– Fú de félek mondta ki félhangosan Mia.
A taxis csak ennyit mondott:
– A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt, és szenvedést.
– Az életben sokszor lesznek olyan helyzetek, amikor félni fogunk.
A félelem érthető, de ha nem dolgozunk azon, hogy legyűrjük, nagyszerű dolgokat veszíthetünk el.

Mia elgondolkozott a taxis szavain. Mintha Jimet hallotta volna.
Tényleg,Jim. Őt is elhanyagoltam az önsajnálatom és csalódottságom miatt.

A taxi megérkezett.
Egy gyönyörű palota terült Mia szeme elé. A kert teli volt szebbnél szebb fákkal és virágokkal.
Ámult és bámult. Egy jól öltözött inas fogadta. Belépett a hatalmas aulába ami tele volt márvány oszlopokkal.
Az inas felvezette Őt egy kis tárgyalóba. Pár perc várakozás után egy 60-as éveiben járó férfi fogadta.

Elmondta,hogy a királyi pár el van ragadtatva a ruha költeménytől.
És egy állást ajánlott neki,hogy a személyes tervezőjük legyen.

Mia lesápadt a feje tetejétől egészen a talpáig.
Úgy érezte lebénult és nem tud mozogni de beszélni sem.
Taxis szavai fülében csengtek: „ Az életben sokszor lesznek olyan helyzetek, amikor félni fogunk.
A félelem érthető, de ha nem dolgozunk azon, hogy legyűrjük, nagyszerű dolgokat veszíthetünk el.”

Pár perc kellett míg megszólalt:
– Nagyon hálás vagyok,hogy rám gondoltak és örömmel fogadom el ezt a lehetőséget.

Mia úgy érezte,hogy kész meghalt és minden ami most vele történik az a Mennyországban van.

Megbeszéltek egy időpontot amikor Mia kezdeni fog.
Alig várta,hogy felmehessen a hegyre ahol az Ő kedves Jimmyje várta már.
A lány ragyogott és felhőtlenül boldogan mesélte a történteket Jimnek.
A fiú emlékeztette,hogy én meg mondtam! Mondtam neked Mia, hogy :nemsokára csodás dolog fog történni veled.
Emlékezz csak vissza!
Ez egy szinttel való feljebb jutás az életedben.
– Ha segítség kell én itt vagyok veled. Mondta a fiú.
– De két idézetet ne felejts el:

„Nem akkor nyered el jutalmad, ha belekezdesz valamibe, hanem egyedül és csakis akkor, ha kitartasz mellette.”

„Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!”

– Köszönöm szépen!

Sok szerencsét drága Mia! és ne feledd soha,hogy SZERETLEK!
Én is Szeretlek Jimi felelte Mia.
Fontos vagy számomra Te vagy az a lány aki a lelkemet megérintette.
Mia zavarba jött. És nem tudott mit kezdeni ezekkel a szavakkal,mert Jim nem élő ember volt , Ő már egy hang, egy lélek volt. Két külön síkon éltek.

Volt egy kis idő amíg Mia összeszedhette magát az új munkája előtt.
Fodrászhoz,kozmetikushoz, masszőrhöz ment.
Vett egy pár csinos ruhát,mert ugye az új helyre azért elegánsan és csinosan illik megjelenni.
Nagyon izgult, Jim nyugtató szavai jutottak eszébe és az,hogy szereti.
Voltak komolyabb kapcsolatai de ezt a feltétel nélküli szeretetet még senkinél nem érezte.
Kicsit abnormális helyzetnek tűnik gondolta magában,hogy pont egy olyan fiút szeret aki már nincs az élők sorában.

De ez kellett a lelkének,hogy szeretik,simogatják a lelkét és Ő is viszont szeret.

Elérkezett a nagy nap.
Mia munkába indult. Taxit hívott. Mily érdekes,hogy ugyanazzal a taxi sofőrrel ment mint legelső alkalommal.
-Na kisasszony? Elmúlt már a félelem? Kérdezte mosolyogva a sofőr.
Kifejezetten jóképűnek tűnt főleg így ahogy mosolygott és a hangja.
A hangja teljesen olyan volt mint Jimé. Jobban megnézem gondolta magában még hasonlít is Jimre.
Jim szórakozik vele?
Miért nem vette első alkalommal észre,hogy ez a sofőr tisztára Jimet mintázza.
– ÓÓÓ ,persze. Füllentette Mia. Egy pici izgulás van még.

Megérkeztek.

Az első nap hamar eltelt. A kedves 60-as úriember akit Paulnak hívtak mindent részletesen elmondott Miának.
Egy nagyon szép helyiségbe vezette be a lányt ahol majd alkotni fog. Mia el volt ragadtatva.

Úgy néz ki minden flottul megy.
Mia már több hónapja a kastélyban dolgozik és meg vannak elégedve vele. Élvezi a munkáját.
Senki nem cseszegeti,önmaga ura tud lenni.
Az élet iróniája,hogy Paul felvett egy sofőrt aki Miát hozza-viszi a munkába.
Ez a fiú nem más mint a taxis.
Csoda történik,csoda történik. Mondogatta magában a lány. Eszébe jutott Jim.
zen046Fel kéne menni a hegyre és élmény beszámolót tartani.

Ez így is történt. Jim nagyon sokára jelent meg. Egész este beszélgettek.
Még szerencse,hogy hétvége volt,mert Mia úgy ahogy volt elaludt a hegyen. Riadva érzékelte, hogy napfelkelte van.
Jim még mindig vele volt.

– Mia én tiszta szívemből szeretlek de tudom,hogy mi nem vagyunk egy térben és időben ezért bele
kell nyugodnom,hogy fizikailag és lelkileg is egy másik férfié leszel.
De a szeretetem nem múlik és segítem minden lépésed. Ez a fiú tiszta lelkű és hozzád való.
Legyetek boldogok!
Mia és Brúnó (taxis) boldogok voltak és együtt haladtak életük ösvényén.
Nagyon sokat beszélgettek az életről és vágyaikról. Brúnó egyszer olvasott egy könyvet amit Miának is ajánlott.

„Az élet egyszerű csak mi bonyolítjuk túl.
A félelmeink amik visszatartanak a csodás dolgok megismerésétől és saját magunk előtt is csukva hagyjuk az ajtókat.
A számunkra rossz élmények is azért vannak,mert fejlődnünk és tanulnunk kell belőle.
Mindig kell egy hely ahol lecsendesíthetjük elménket ami megfékezhetetlen lehet,ha nem tudjuk kezelni.
Ismerni kell önmagunkat és határainkat és néha igenis kilépni a komfort zónánkból. A csodák ránk várnak.
Mindenkire. Mindenki szeretetre vágyik és boldog akar lenni.
Ez a boldogság magunkban van csak bátornak kell lenni és felfedni.
Megmászni egy pár csúcsot és utána megpihenni.
Várni a következő kihívást ami szintén egy felismeréshez,megoldandó feladathoz vezet. Ez az élet kicsi lélek!

Hidd,hogy boldogságra születtél és Neked is jár!

Galambosi Adél
Spirituális Lélekgyógyász hallgató

szabadság1

 

Reklámok