Milyen könyvet olvassak?

1794643_755651931119724_1170249211_nSzembe jött velünk Müller Péter egy régebbi cikke, mely egy olvasói kérdésre érkezett válaszként. Elgondolkodtató, és talán nekünk is sikerül kicsit jobban eligazodni a könyvek birodalmában.

Kedves Ákos!

Azt kérded, milyen könyveket érdemes olvasnod. Huszonhat esztendős vagy, “megérintett a spiritualitás” , s most azt kérded, milyen könyveket olvass, hogy “tovább haladhass az úton”.

Valamiféle listát vársz tőlem, de mivel nem ismerlek, fogalmam sincs, melyek azok a művek, amelyeket szerzőjük éppen NEKED ÍRT! Meggyőződésem, hogy minden jó könyv “üzenet”.
Valakinek szól. Nem mindenkinek!

Amikor egy könyv megérint, mindig az az érzésem, hogy NEKEM ÍRTÁK! Csakis nekem, mint egy levelet.
Lehet, hogy mások is olvasták, mégis úgy érzem, hogy nekem íródott, betűi mint titkos jelek lapulnak a papíron s arra várnak, hogy ÉN MEGFEJTSEM ŐKET!
A személyes érintettség a legfontosabb. Ez a biztos jele, hogy egy könyvet érdemes elolvasnom.
Lehet, hogy ez túlságosan gyermekien hangzik – de így igaz.

Én még az evangéliumokat is úgy olvasom, mintha csakis nekem írták volna.
És mindig találok benne olyan sorokat, vagy szavakat, melyeket csakis én tudok megfejteni.
Pedig kétezer év óta olvassa sok milliárd ember, és mégis!
És ezt már mint író mondom néked: a könyveim nem akkor vannak befejezve, amikor az utolsó oldalt leírtam,
hanem amikor valaki ilyen “ráismerő érzülettel” elolvassa.

Odáig csak úgy lappanganak a betűi között a gondolatok, mint falban az elektromos áram: fényt csak akkor ad, ha valaki bekapcsolja. Amikor az áramkör bezárul. S ehhez két pólus kell: az egyik az író – a másik az olvasó.
Hogy téged milyen művek érintenek meg, nem tudom. De saját olvasói tapasztalatomat elmondom.

Rengeteg értéktelen, hiteltelen, zavaros, sőt, kifejezetten kártékony könyv van a piacon.
Sötét korban élünk, melynek természetéhez tartozik, hogy mindent elsötétít.
Mindent, ami még fénylik, sőt, azt  elsősorban.
Attól, hogy egy szerző “vallásos”, “ezoterikus” vagy “spirituális”, még nem biztos hogy igazat ír.
Sőt, ezen a területen uralkodik a legnagyobb szemfényvesztés!

Az első, ha valaki a próféta szerepében igyekszik feltűnni.
Ha így tünteti föl magát, mint aki már beérkezett s tudja a végső igazságot.
Az ilyen ember vagy csaló, vagy öncsaló.
A hamis próféta s az álpap biztos jele, hogy hiányzik belőle a benső háborúság, az önmagával vívott, küzdelem drámája.
Senki sem tökéletes, s aki ezt nem vallja be nyíltan, az hiteltelen ember!
Aki nem tárja föl előttem gyengeségeit, vesztéseit s benső küzdelmeit, annak a művét el sem olvasom.
Az én tanítóim mindig számot adtak arról a küzdelemről, amelyet önmagukkal vívtak.

Buddha élete teli van kereséssel, bizonytalansággal és kudarccal.
Jézus pedig még halála előtt is nyíltan bevallja, hogy énjének akarata más, mint az isteni akarat, s emberfeletti erőfeszítésébe kerül, hogy az Atya akarata mellett döntsön!
És szigorúan megtiltja, hogy őt bárki “jónak” nevezze. Ezt a jelzőt csupán az Istennek tartja fenn.

Egy hamis prófétának ilyen vívódásai nincsenek.
Szavaiból sugárzik az önteltség, s arról hogy az élet célja éppen ennek a konok én-tudatnak a legyőzése, semmit sem tud.
Az igazi tanító lényege nem az, hogy “szerény”, hanem az, hogy nyílt. Őszinte.
Nem rejti el sem önmaga, sem mások elől saját sebeit s kudarcait.

poesíaA legbiztosabb útmutatást még ma is a hagyomány könyvei kínálják.
Ezek a tiszta források. Minden valódi igyekezet ide nyúlik vissza. Az eredeténél ugyanis még minden folyó tiszta.
A zűrzavart s a mocskot csak később sodorja magával.
A zen, a szufi, a Védák, a héber őstudás, a kabbala, mely a hinduizmusban bukkant föl később,
az őskeresztény gnózis és a kínai taoizmus, mind-mind hordozzák magukban azt a zavartalan ragyogást és tisztaságot,
melynek ismerete nélkül egyszerűen nem lehet eligazodni! Itt azonban egy fontos dologra felhívom a figyelmedet.

Ez az “aranykori hagyomány” más időben, másfajta emberekhez szólt.
Más volt a világ s más az emberek lelki szerkezete is. Az örök emberit mindig a jelenben kell alkalmazni.
S mivel a jelen sodrása állandóan változik, rajtunk múlik, hogyan tudjuk az örökérvényű Igazságot a saját életünkre lefordítani. ” Ha Mohamed élne – mondotta egy szufi bölcs -, egészen másképp beszélne hozzátok manapság! Nem azért, mert az Igazság, hanem azért, mert TI MÁSOK VAGYTOK!”

Az ősit lefordítani a jelen nyelvére: ez a legszebb és legnehezebb feladat.
Kevesen teszik meg. Inkább azt mondják: “Menjünk vissza a múltba!”
S ahelyett, hogy a jelenüket átformálnák, valamiféle távol-keleti jelmezbált kezdenek játszani.
Egy mai európai ember csakis álhindu és álkínai lehet, azon egyszerű oknál fogva, hogy a MÚLTBA VISSZAMENNI NEM LEHET!
Még akkor sem, ha az szebb és békésebb volt, mint a jelen.
Ahogy nem lehetünk újra gyermekek, úgy nem léphetünk vissza egy-egy elmúlt történelmi korba.
Aki ezt megteszi, az nem az igazi ÚTON halad, hanem egyszerűen csak menekül.

Minden igazi “ezotéria” ősi tudáson alapszik.
De átváltani a jelenre csak kevesen tudják, s ezért van az, hogy a nagy dömping ellenére kevés a jó könyv.
És kevés a jó olvasó is!
Kíváncsi ember sok van. Aki az úton elindul: kevés.
Mert a “széles úton” sokan járnak – a “keskeny úton” kevesen.könyv3
Az igazi tanítás sohasem volt s most sem “demokratikus”.
Ez csak keveseké, akik valóban éhesek az igazságra.
Azokat a “népszerű” könyveket, amelyek szellemi “közétkeztetésre” készültek, nem érdemes elolvasni.
Erőfeszítés nélkül semmi sem lehet a miénk – és ez az igazságra is érvényes.
A valódi tanításnak mindig sok rétege van s nehéz.
De csakis ezt érdemes elolvasni.

Müller Péter

lelőhely: Természetgyógyász Magazin, 1998. Exkluzív

12345591_1030118143700821_1073416402654505746_n.jpg

Reklámok