Berni, a madár, aki félt a repüléstől

Bernie7Ismerek egy történetet arról a kicsi lényről, akinek ugyancsak nehézséget jelentett ez: “Sohasem látok semmit, honnan tudhatom hát, hogy van?”

Berninek, a madárnak az esetét fogom elbeszélni nektek. Ő volt az a madár, aki félt a repüléstől. El akarom árulni, hogy is történt mindez, mert oly remek ez a história, hogy Madár-országban is újból, és újból elcsicsergik. Mindannyian emlékeznek Bernire, a madárra, aki félt a repüléstől.

Berni borzasztó magasra épített fészekben nőtt föl. Megfigyeltétek már, hogyan tanulnak repülni a fiókák? Látványos és egyúttal rémisztő esemény. Ha a kicsik elég fejlettek már, a madármama és madárpapa gyöngéden kilökdösi őket a fészekből, amikor épp nem néznek oda.

Tudtátok ezt?

A madárkák természetesen esnek lefelé, de azon nyomban fölismerik, hogy szét kell tárni a szárnyukat, csapkodni kell vele, s ha ezt teszik, a szél hirtelen fölkapja őket, és emelkednek! A szárnycsapkodást megelőző zuhanás kellemetlen ugyan, de a fészekben ugyebár nem lehet a repülést gyakorolni. Gondoljatok csak bele! A kicsiny kosárkában nem túl sok mindent lehet csinálni!

Nos, Berni egyáltalán semmi kedvet sem érzett ehhez a feladathoz. Korán reggel látta, mint lökik ki a nővérkéjét a fészekből, nézte, ahogy egyre lejebb és lejebb zuhan. A leges legutolsó pillanatban a testvérke kitárta a szárnyát, és bolond mód, csapkodni kezdett vele. Végül is repült, de Berninek úgy tűnt, kis híján becsapódott a földbe, mielőtt rájött, mit kell tennie, s a kislegény bizony megijedt. “Semmi okát nem látom, miért kellene nekem is végigcsinálnom ezt a repülési tortúrát. Ebben az egész rendszerben valami súlyos hiba van.”

Berni a bátyjának, Bobinak bizonygatta, micsoda idióta dolog az, ami történik velük. Bobinak ugyancsak nem fűlött a foga a gyakorláshoz, odatotyogott hát a mamához és megszólította. Bejelentette: nem akar repülni, mert fél és nincs is rá szüksége, hiszen a fészek jó hűvös, ő inkább ott maradna. Madármama hosszasan nézte, majd hirtelen mozdulattal kilökte a biztonságos menedékből. Bobi hullt, hullt, és épp a legvégén szétterjesztette kicsiny szárnyát és verdesett, verdesett és emelkedett fölfelé.

Berni látta mindezt. Ő volt a legfiatalabb, legalább két perccel a többiek után kelt ki a tojásból, és tudta, ő következik. Ezt gondolta: “Nem érdekel, hogy a testvéreimmel így elbántak. Engem bizony senki sem fog kilökni ebből a fészekből, mert nem kell repülnöm. Ezt nem nekem találták ki!” Elő kellett rukkolnia valamilyen tervvel.

Éjjel, amikor mindenki aludt, Berni kis darabka madzagot talált. Papa hozta a fészekbe, hogy megerősítse vele. A madárszülők mindenféle dolgokat fölhasználtak az építéskor azért, hogy jó erős kosárkát alakítsanak ki, ezt a spárgát befűzték a botocskák és a szalmaszálak közé. Berni elhatározta, a zsinór egyik végét a lábához, a másikat pedig a fészek biztosan rögzített részéhez kötözi, így amikor egy váratlan pillanatban kilöki őt a mami, mindössze pár centiméternyit zuhan majd: ez nem túl veszélyes. Juhé! Ez aztán a jó elgondolás!
A nehézséget az okozta, hogy Berni sohasem járt cserkésztáborba, és nem igazán tudta, hogyan kötnek csomót a madarak! A tőle telhető legjobban végezte a műveletet, s úgy vélte, remekül beválik majd a kötés. Amikor mami szemlét tartott, ő mindig szembe fordult vele, így rejtegette a művét. Amint az várható volt, a rákövetkező éjjel, alvás közben került rá a sor, kipenderült a fészekből!

A terv bevált! Keresztülbucskázott a kosárka szélén, s a madzag megtartotta. És Berni ott lógott, néhány centiméternyivel alább, a levegőben. Sötét volt, mami azt hitte, Berni leesett, idővel csapkodni kezd a szárnyával és repülni fog. Visszafeküdt hát. Berni csöndesen függött a zsinór végén és arra gondolt, milyen okosan cselekedett. A csőrével visszakapaszkodott a fonalon, és befészkelte magát a jó meleg vackába. Annyira örült annak, hogy megúszta a zuhanást és a röpülést! Elaludt.

Másnap reggel, ébredés után mami mindent észrevett- a madzagot, a csomókat… és kérdőre vonta fiókáját: “Berni, mi ez itt?” Rábökött a csőrével a spárgára, amit Berni elfelejtett leoldani a lábáról. Mami nagyon elszomorodott. “Úgy vélem, ez a papára tartozik! Majd ő megbeszéli veled ezt az egészet”, jelentette ki.

Berni így korholta magát: “Én ostoba! Elfelejtettem leszedni a zsinórt! Most aztán papa is elő fog venni. Az iskoláját neki!”

Úgy is lett. A papa kora reggeli dolga végeztével visszatért a fészekbe. Nagy testű madár volt, dús tollazattal. Berni a méretei miatt is tartott tőle. Papa azonban szerető apa volt, s az így szólt a fiához: “Mi a helyzet Berni? Minden madár repül. Nézz csak körül! Mindegyik röpköd. Olyan madár-dolog ez, amit neked is meg kell tanulnod! Miért nem akarsz repülni? Mondd, miért?”
Berni egy pillanatig gondolkodott, majd így válaszolt: “Félek papa.”

“Mitől tartasz Berni?”, érdeklődött papa. Nézd: a nővéred, a bátyád, mami, én… mindannyian repülünk. Vess egy pillantást magad köré. A barátaid is repülnek… a madarak repülnek, Berni! Madár vagy!”

“Félek papa, mert semmi sincs ott! Beszélsz a levegőről, aminek meg kell tartania a szárnyunkat. De semmit sem lehet látni. És ráadásul nem is működik. Láttad a testvéreimet zuhanni? Alig tudták megcsinálni!”

Az apja elgondolkodott. “Berni, a levegő akkor is a szárnyad alá kap, ha nem látod. Mindössze annyit kell tenned, hogy lefelé menet kinyitod a szárnyadat,s a levegő föllendít. Mindannyian így repülünk. Láthatatlan, de ott van.”

berni“Ez egyszerűen varázslat.” mondta Berni. “A levegőt nem látod. Nem mondhatod, hogy ott van, mert nem látod. Nincs is ott. Lehet, hogy a csoda működik neked, maminak, a testvéreimnek, de nekem látnom kell ahhoz, hogy elhiggyem. A levegő láthatatlan. Honnan tudjam, hogy nem csapsz be? Nem tudom, hogyan repülsz, de az a dolog, amit levegőnek hívsz, nem létezik, hiszen nem látom.”

Kis szünet után így folytatta: “Papa, kitaláltam valamit. Nézd, miért is kellene nekem repülnöm? Új madárfajt szeretnék létrehozni, Sétáló Madár lesz a neve. Miért kellene olyannak lennem, mint mindenki más? Szép életem lesz majd. Lesétálok a fáról, megkeresem a kukacot, azután visszaballagok az ágak közé. Igen, szép életem lesz. Valahol találkozom majd egy Sétáló Madár asszonnyal. És Sétáló Madár gyerekeink születnek. Új faj kifejlődését fogjuk megalapozni. Egy szép napon így emlékeznek meg erről: Ezzel vette kezdetét a Sétáló Madár nevű nagyszerű faj kialakulása.”

Nagyon hosszasan nézte Bernit az apja. “Sétáló Madár?”, dünnyögte maga elé. Majd szúrós szemmel így szólt: “Rendben van Berni, itt az ideje, hogy Sigg meglátogasson.”
Berni kissé bizonytalanul kérdezte: “Ki az a Sigg?”

“Nos, ő a vezérmadár, az elmeorvos. Idehívjuk Sigg doktort, hogy megvizsgáljon. De előre figyelmeztetlek: rendkívül érzékeny arra, hogyan szólítják. Nehogy madáragy doktornak nevezd! El ne téveszd! Elmeorvos Madár Úr a megszólítása. Semelyik orvos sem örülne annak, ha madáragynak hívnák.”

“Papa, egyáltalán nem számít, mit mond Sigg. Az ég világon senki sem tud meggyőzni arról, hogy a levegő valóságos. Egyszerűen nem látom.”

Majd a következő történt. Késő éjjel mami odaosont az alvó Bernihez, és a csőrével óvatosan szétbontotta a spárgát, ami a biztonság kedvéért még mindig a lábán volt. Azután keresztüllökte a fészek peremén! Az események nagyon gyorsan zajlottak. A fióka zuhant, és zuhant… borzasztó volt! Nagyon megrémült. Érezte, jéggé dermed a félelemtől. Nézte a fa kérgét, ami mellett elsuhant, és látta a sebesen közeledő talajt. Ezt gondolta: Szét kell tárnom a szárnyamat, de nem hiszek a levegő létezésében. Képtelen vagyok elhinni, hiszen valótlanság: nem látom. Nem tudom megtenni!

Így is lett, nem nyitotta ki a szárnyát. Fejjel előre közeledett a föld felé, és tudta, legelőször a csőre fog beleállni a talajba, s lábakkal fölfelé végzi majd, mint a földbe szúrt zászló! Idővel aztán megkövül ebben a testhelyzetben. Senki sem tudja majd kiszedni onnan, olyan lesz, mint a parkban a szobrok. Tudta, milyen nyomot hagynak a madarak az emberi szobrokon, és megpróbálta elképzelni, mit tesznek az emberek fordított esetben. És ekkor Berni hirtelen fölébredt. Az egész álom volt! Micsoda rémálom!

(Berni szíve hevesen dobogott, lélegzete elfúlt…)

Reggel úgy ébredt, mint máskor. Az elmeorvos madár már ott volt. Sigg mindig időben érkezett.

“Jó reggelt, Berni!”, mondta.

“Jó reggelt, Madáragy doktor úr!’

“A nevem Elmeorvos Madár Úr, ezt ne feledd fiam!”

“Rendben, Madáragy doktor.”

“Berni!” – kiáltott rá az orvos.

“Ó, bocsánat, bocsánat”, mondta Berni, de valójában egyáltalán nem röstelkedett.

“Mondd Berni, mitől félsz?” – kérdezte a doktor megértően.

Berni ismét elmondta az egészet. “Egyszerűen nem hiszek a levegő létezésében. Nem is látom. Tudom, mindannyian repülnek…” Berni utánozta a mozdulatot. “De nekem ez így nem jó. Nekem látnom kell! Madáragy doktor… uram, ért engem?”

Sigg összeráncolta a szemét, amint ismét meghallotta ezt a szándékos nyelvbotlást. Berninek jó kedve kerekedett. Tudta, az orvos nem szíveli ezt a címzést, mégis minden alkalommal így szólította: Madáragy doktor, s hozzátette, uram. Ez így rendben volt.

Az orvos így folytatta: “Berni, azt állítod, azért félsz, mert nem látod a levegőt. De mi az, ami igazán megijeszt?”

“Nos, Madáragy doktor uram, attól tartok, hogy lezuhanok és halálra zúzom magam a földön, ami igencsak gyorsan közeledik, amikor a madár kiesik a fészekből. Félek!” Berni azt gondolta, az ostoba kérdésre méltóképpen buta választ adott.

“Mondd csak, tudod-e, hogy mi okozza azt, hogy a madár leesik?”, kérdezte ekkor Sigg ifjú tanítványától.

“Hát izé… úgy vélem a tömegvonzás.”

“Hmm… A tömegvonzás.” Rövid szünet következett. “Tudod Berni igazából azt sem látod, ugye?”

Berni egy pillanatra elgondolkodott. “Hát ez igaz. A tömegvonzást sem látom.”

“De elhiszed, hogy létezik, Berni? Bizonyítsd be!”

Berni töprengett, majd így szólt: “Nos, ez nem nehéz. Ha kiugrom a fészekből, a zuhanás végén halálra zúzom magam. Ha, ha! Ez a tömegvonzás!” Berni büszke volt arra, milyen remekül megválaszolta ezt a nehéz kérdést.

“Ez pontosan így van! Mihelyt elrugaszkodsz a fészek széléről, rögtön bebizonyítod a létezését. Ugyanúgy igazolhatod a levegő létezését is, Berni, mert az éppen úgy jelen van, mint a tömegvonzás. Nem látod, de valójában ott van.”

Berninek nem nagyon tetszett a beszélgetés irányának ilyetén fordulata. Sigg azonban véget vetett a tanácsadásnak, és távozott… vagyis elröpült. Ám ahelyett, hogy előrelépett és fölszállt volna, Sigg ugrás közben odakiáltott Berninek, aki azt látta, a doktor zuhan lefelé.
“Tömegvonzás Berni!, harsogta esés közben Sigg. “Levegő, Berni!, sikoltotta, miközben teljes szélességében kiterjesztette a szárnyát. Azután lágy mozdulatokkal elszállt. Hallatszott a madáragy doktor éneke: “…mindkettő láthatatlan… mindkettő létező…”.

Berni hosszú ideig nem mozdult. A gondolataiba mélyedt. Végül megszólalt: “Nos, az elmeorvos madárnak igaza van. Az, hogy nem látom, még nem jelenti azt, nincs is ott. A tömegvonzás mindig hat. Lehetséges, hogy a levegő is létezik. Éppen ez az, amitől igazán félek. Nem tudhatom meg addig, amíg ki nem próbálom.”

Sigg, az elmeorvos, rávezette Bernit egy érdekes jelenségre. Lám, itt vna ez a tömegvonzásnak nevezett láthatatlan valami,aminek a létezésére elegendő bizonyíték az, hogy a zuhanás menthetetlenül a halálát okozná. Viszont nem hisz a repülésben, ebben a csodálatos dologban, amihez a láthatatlan levegőt használják föl.

Berni rájött, nem is a repüléstől, hanem a tömegvonzástól fél! Lehet, hogy a láthatatlan levegő ugyanúgy létezik, mint a láthatatlan tömegvonzás, de vajon megóvja őt?

Elhatározta, másnap repülni fog. Bátran akart viselkedni, és szólt az erdő összes madarának. Így szólt, az őt figyelő madárfiókákhoz: “Meg fogom tenni!”

A következő reggel Berni odaállt a fészek szélére. Sokan összegyűltek, mert az egész nemzetség tisztában volt Berni nehézségével. Úgy tűnt, az elmeorvos madár közreműködéséről minden esetben valamennyien tudtak.

Berni tehát ott állt. Ismételten kijelentette az egybegyűltek előtt, itt az ideje, hogy rábízza magát a LEVEGŐNEK nevezett láthatatlan valamire. Hosszasan beszélt a bizalomról, a láthatatlan dolgokról, majd halálmegvető bátorsággal és rendkívül szertartásosan belevetette magát a ritka levegőbe, és fejest ugrott a fészekből!

Azon nyomban a fészek alatt mintegy arasznyi távolságban megakadva fityegett. Elfelejtette kibogozni a madzag csomóját! Berni nagyon kínos, megszégyenítő helyzetbe került. Az egész erdő rajta nevetett! Még a nem madarak is kacagtak. Az egerek és a mókusok szintén! Hallotta az erdőben visszhangzó szavakat: “Sétáló Madár… a csodálatos Sétáló Madár!” És ekkor rájött, minden korábbi mondata igen-igen messzire elterjedt. Helyre kell hoznia ezt a szörnyűséget.

A spárgába kapaszkodva visszamászott, szippantott egyet a levegőnek nevezett láthatatlan valamiből és körülnézett. Az erdő ismét csendes volt.

Tudjátok, a madárfiókák maguktól nem csinálnak ilyet. Alvás közben, meglepetésszerűen lökik ki őket a fészekből, amikor nem is számítanak rá. Soha nem teszik önszántukból.

A csöndben a madarak rádöbbentek, valami egészen szokatlan dolgot láttak. Az idősebbek visszaemlékeztek arra, mit éreztek ők az első alkalommal. És Berni, aki vonakodott repülni, aki föltalálta a “Sétáló Madár” nevű új fajt, most kivetette magát a fészekből… ezúttal madzag nélkül.

berni1Süllyedt.

A föld felé zuhanás közben azonnal elborította a félelem. Ezúttal nem álmodott. Ez vallóság volt! Miközben látta a fa törzsét, a közeledő földet, megszólalt benne egy hang: “A szárnyad! A szárnyad! Tárd ki a szárnyadat!”

“Félek, rettegek!” Berni némán sikoltott. Majd végezetül, akárcsak a nővére és a bátyja, az utolsó pillanatban kitárta azokat a kicsike, zömök szárnyacskákat, amelyeket soha addig nem használt, és elkezdett velük csapkodni. És ni csak, a levegőnek hívott, láthatatlan fenntartó közeg megragadta! A repülés csodája, ami megtörtént apjával, az anyjával, a nővérével és a bátyjával, nála is bekövetkezett. Érezte az emelkedést, és szárnyalt!

Berni nem tudott betelni az élménnyel. Egész álló nap röpült. Csak röpült és röpült. Olyan magasra lendült, amilyen magasra csak tudott egészen addig, míg a szárnya el nem fáradt. Magasztalta a láthatatlan valamit, amit a többiek mind LEVEGŐNEK hívtak. A fák körül vitorlázott és így kiáltott: “Nézzétek, repülök!” Mintha soha egyetlen egy madár sem tette volna ezt korábban!

Mindannyian tapsoltak – de nem azért mert röpült, annak a madárnak a bátorságát jutalmazták ezzel, aki önszántából hajtotta ezt végre.

lelőhely: http://www.thesecret.hu/berni_a_kismadar_aki_felt_a_repulestol

Reklámok