Adj magadnak szabadságot

szabadság1Ha elfogadjunk, hogy az önismeret az első lépés, akkor a második nem lehet más, mint az első szükségszerű velejárója, vagyis az, hogy kellő szabadságot adjunk magunknak.

És nem véletlenül mondom ,hogy adjuk meg ezt a szabadságot,és nem azt,hogy érjünk elvagy harcoljuk ki:az ember belső autonómiájára utalok,és nem arra a közkeletű,de hazug vélekedésre,mely szerint a szabadság nem más,mint ,,azt csinálni ,amit akarok” .Nagyon fontos ez a különbségtétel,mert- nem győzőm hangsúlyozni –az utóbbi a mindenhatóság ,nem pedig a szabadság definíciója. Emberfeletti és nem létező, míg a szabadság lehetséges, kívánatos és valós. Néha mintha jólesne vagy kapóra jönne összekevernünk ezt a két fogalmat, talán igazoljuk önmagunk előtt,,félelmünket a szabadságtól.
A szabadság az én értelmezésemben –és ezen túl csak ilyen értelemben használom a szót –azt a mindannyiunknak megadatott lehetőséget és jogot jelenti, hogy az adott pillanatban választhassunk egyet vagy néha többet is az alternatívák közül.
A szabadság a lehetséges határain belül maradó választás képességét jelenti.
Ennek a szabadságnak szükségszerű és természetes követelménye, hogy becsületes maradjak, azaz ne minősítsem lehetetlennek, ami nem az, így leplezve, hogy elveim, félelmeim vagy kényelmem kedvéért vetettem el a többi választási lehetőséget.
Ha megtehettük ezt a lépést a szabadság felé, el kell fogadnunk azt is, hogy számos helyzet, amelyben nem választásunk következménye. Persze igen csábító lehet azt állítani,hogy az ember nem tehetett mást,így hárítva el a felelősséget,amely választása eredményéért terheli. Aki ebben az értelemben vallja szabadnak magát ,egy lépéssel közelebb kerül az önálló,független létezéséhez,vállalja,hogy döntéseinek ára van,belátja,ha tévedett,és hogy az ellenkezőjét is tehette volna annak,amit kellett ,még ha továbbra is úgy véli,ő maga a legkézenfekvőbb módon járt el.A hétköznapi élet a jobb életre való sóvárgás összefüggéseit,mechanizmusait vizsgáló magamfajta ember kivétel nélkül ,akarva-akaratlanul is megtapasztalják,hogy a jobb ,gazdagabb életre való törekvésünk olykor bizony nem csekély bátorságot követel.
Nincs merszünk eltökélten szembenézni azzal a ténnyel, hogy a társadalom rendszerint keményen büntet mindenkit, aki vakmerően ellene szegül,aki derűs nyugalommal szabadnak nyilvánítja magát ,és önállóan akar dönteni,aki kihívóan semmibe veszi a társadalmi elvárásokat,vagy aki pimaszul magyarázatot követel a hatalom birtokosainak magatartására.
Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor egy gaztett vagy igazságtalanság ellen kellett bátran felszólalnunk, és bizony nehezen szántuk rá magunkat. Töprengtünk, hogy kell-e, szabad-e megkockáztatnunk a lázadást, és hol így, hol úgy döntöttünk.

Úgy tartja a régi mese, hogy valamikor az ősidőkben egy sűrű lombú, elvarázsolt erdőben rendszeresen találkoztak az emberi élmények és érzések, hogy játsszanak egymással. Szüntelen kacagás közepette futkározott a fák között a gyűlölet, a remény, az irigység, a szerelem és a félelem, nyomukban pedig a harag,az őrület,az árulás,az öröm és a kíváncsiság.
Egyszer így bújócskáztak,és az őrület volt a hunyó.A szerelem egy nagy bokorban bújt el,és miközben a hunyó őt kereste,elébe toppant az árulás,és –állítólag-hegyes,háromágú szigonyt nyomott az őrület kezébe.kezébe. Döfködje vele a bokor lombját,biztatta,úgy biztosan megleli,akit keres. Úgy is tett az őrület,és meg sem fordult a fejében,hogy kárt tehet a szerelemben. Mesénk úgy tudja, hogy ekkor vakult meg a szerelem,a bűntudattól gyötört őrület pedig ekkor határozta el,hogy attól fogva örök vezetője lesz a vak szerelemnek. Oly sokáig járt együtt a szerelem és az őrülettel,hogy végül egybekeltek,és rengeteg örömük telt egymásban. Hanem, mivel szinte semmi sem tart örökké, egy szép napon a szerelem belefáradt a szüntelen mámorba, fegyelmezetlenségbe és bizonytalanságba, faképnél hagyta vakvezetőjét, és összeházasodott a józan ésszel.
Okosan döntött,mert az ész irányítása mellett megszűntek a veszélyek,és elenyészett minden bizonytalanság.De mert semmi sem tökéletes,egy idő múlva arra eszmélt a szerelem,hogy ebben a végtelenül megnyugtató biztonságban szörnyen unatkozik. Sokat törte a fejét ,és barátnőjével,a képzelettel is meghányta-vetette,mitévő legyen,s így arra az elhatározásra jutott,jobban mondva,arra a két elhatározásra jutott ,hogy továbbra is a józan ész felesége marad,de néha találkozik régi szeretőjével és élettársával,az őrülettel ,egy darabig rábízza,átadja magát neki,hogy aztán megújulva térjen vissza a józan ész biztonságos karjaiba.

Elgondolkodva ezen a mesén arra jut az ember,hogy nem csak szabad,hanem kell is vennünk a bátorságot,mernünk kell tenni,kérdezni,tiltakozni,felelősségre vonni,még kisebbségben is,felemelni szavunkat némelyek szeszélyes önkénye vagy mások igazsága ellen,csak arra kell ügyelnünk ,hogy a jogállam szabta keretek között éljünk ezzel a szabadsággal,ne keverjünk bele senkit,aki nem akar belekeveredni , és olyan formában tiltakozzunk vagy lázadjunk,amely nem a másként gondolkozók elpusztítását szolgálja,hanem bevon mindannyiunkat egy jobb világ építésébe.

408613_319952824781346_1674990566_n

Vincze Gyöngyi
Spirituális Lélekgyógyász Hallgató

Reklámok