Maja Asztrológus diák visszajelzése

zen046Kedves Csilla!

Először is szeretném megköszönni, hogy részt vehettem a képzésen, áldozatos munkátokat, segítőkészségeteket, és egyáltalán a lehetőséget, hogy talán kicsit közelebb juthattam   önmagamhoz.

Szeretném ezt a tudást elmélyíteni a záródolgozat megírásával. Sokat olvastam, videókat néztem, és hallgattam már eddig is, de a tanfolyam hatására ismereteim kibővültek, sokszínűbbé váltak. Bízok benne, hogy mire elkészülök a beadvánnyal, tapasztalásaim elmélyülnek, és mindez nagy hasznomra válik. Sokat jegyzeteltem már eddig is, és remélem, hogy összeáll majd egy olyan kis írás, amely tükrözi a megtett utat. Dolgozatom címe: Fénytükör lenne, és ha lehet alcímet írni, akkor: Belső utakon az önismeret felé alcímet adnám.

Szeretném még azt is megkérdezni, hogy a határidőt jól gondolom-e. Az utolsó leckéket január 14-én kaptam, így számításaim szerint július 14-ig kell leadnom a dolgozatot. Kérlek, írd meg, hogy jól gondolom-e.

Természetesen igyekszem előbb elkészülni, de minél jobban elmélyedek a dolgokban, annál világosabbá válik, hogy nem is olyan kis feladat ez, ha azt akarjuk, hogy egy „kerek” kis dolgozat szülessen. Megéri viszont odafigyelve elkészíteni, ezt már látom! Szívem szerint csak ezekkel az új felfedezésekkel foglalkoznék egész nap, de persze ez lehetetlen.
Kérem, amennyiben időd engedi, írd meg kérlek, hogy jó lehet-e ez a cím/alcím, és hogy a formanyomtatvány kitöltésén kívül van-e egyéb teendőm.
További jó munkát, sok sikert kívánok!

Üdvözlettel: Vali
2015. 01. 26.

 

Üdvözöllek,
köszönöm a levelet és a véleményt is melyet megosztottál velem. Amit leírtál rendben. Mind a dolgozat témája, mind a határidő.
Ha megengeded, név nélkül kitenném a leveledet, mint diák írást a honlapra. Ha gondolod át is írhatod.
Köszönöm.

Szép napot
Csilla
2015. 01. 26.

 

spirituális lélekgyógyászat kicsiSzia, kedves Csilla!
Nagyon szépen köszönöm a gyors választ. Természetesen nem zavar, ha kiteszed, amit írtam. Szívből jött, ezt éreztem, ezt gondoltam. Olyan értéket kaptam Tőletek már most, amit igazán szavakban kifejezni nem is lehet! Tudom, érzem, hogy mire a záródolgozat végére jutok a tananyag segítségével, addigra még több dolgot fogok megérteni, átértékelni. Amennyiben semmi másra nem fogom használni az itt kapott felismeréseimet, már akkor is megérte! Ismételten csak annyit mondhatok, HÁLÁS vagyok, és KÖSZÖNÖM!!!
További jó munkát Nektek!

Hálával és szeretettel: Vali
2016. 01. 27.

Kedves Valéria, köszönjük!

Tudod igazán ez a célunk az oktatással és a távoktatással is.
Nem gyógyítókat, tanácsadókat, meseteret, vagy bármi más akarunk képezni, hanem Öntudatra ébredt embereket!
S nálad ez „összejött”.

imazaszloÖlellek
Csilla
2015. 01. 27.

Reklámok