Ezek a Te kérdéseid és gondolataid is lehetnének …

lélek fejlődésSzia Csilla,
mivel felajánlottad, én elfogadom a lehetőséget, és írnék neked azokról a felismerésekről, amiket az elmúlt pár hétben fedeztem fel.
Témájukban azt a témát érinti, amit az oldaladon a spirituális fejlődéslélektan című írásodban leírsz.

Gyermek koromban én amikor idegen (nem családbeli) embernek akartam kifejezni magam, félénken ezt nem tettem, és anyum mondta el amit akartam (szerinte) mondani. Ennek eredménye, hogy egy olyan magatartásminta rögzült, hogy amikor mondandóm van, mintha várnám, hogy valaki elmondja azt helyettem, vagy “gondolatátvitellel” mondjam el azt. Azt a berögződés akkor keletkezhetett, hogy gyerekkoromban kimondatlan szabály volt, hogy mások társaságában nem mondunk olyat, amit a másik nem akarhat hallani.

Anyám sokat veszekedett apámmal, és erről nekem nem volt szabad sosem beszélnem, mert ha mamám megtudja, “fájni” fog neki, nem családbeli embernek valamiért nem mondtam el. A történések ki nem mondása bennem hatalmas feszítést eredményezett. Álarcot vettem fel, és úgy találom szokásommá vált  nagyon alaposan megfontolni mit mondok, nehogy “elszóljam” magamat.
Ez egy fixáció, amiről tanultunk.

Egy másik hibás berögződés erős szégyent eredményez nálam.
Egész gyerek koromban azt tanultam, hogy szégyelljem, ahogy apám viselkedik, és azt találom, hogy például vendégségben, ahol apám is jelen van, belül azon imádkozok, hogy apám meg ne szólaljon, mert oltári baromságot fog mondani.
Ez automatikusan beindul, amint apám megjelenik a a vendégségben, sőt sajnos akkor is amikor szóba kerül, annyi is elég, hogy ha megkérdezik, hogy hogy van.
Na én olyankor ki tudnék futni a világból.

A harmadik dolog amit észreveszek a reakcióimon, hogy amikor önmagamat adnám, arra számítok, hogy ezt a környezetem nem fogja helyeselni, nem fog nekik tetszeni.

Így utólag én azt gondolom, hogy apró érzelmi zsarolások áldozata voltam szinte az egész gyerekkoromban: Ne csináld ezt, mert papád haragudni fog. Ne csináld azt, mert anyád szomorú lesz. Ne viselkedj így, mert anyád szomorú lesz. Vagy a kedvencem mamáméktól: ha mi nem leszünk, nem lesz aki téged szeressen. Ez még mindig dolgozik bennem, még az érzések is elevenek hozzá, ezt konkrétan óvodás koromban mantrázták nekem mamámék a teraszukon.
Építőt, biztató megerősítésre nem is emlékszem kiskoromból.
Destruktív az van bőven.

Tegnap megnéztem a Veszélyes vágy című filmet, ami Freud és Jung életét, módszereibe ad betekintést.
A film megnézése után az jött fel bennem, hogy én gyerekkoromban akkor kaptam a legtöbb figyelmet, amikor csendben voltam, nagyon gyakran ezzel dícsértek, hogy milyen jó csendes vagyok, és amikor hangosabban szóltam, vagy ordítottam, mindig “lebasztak”.

Szerintem én ezért törekedem nem megszólalni, mert amikor megszólalok, kicsit fenyegetve érzem magamat.
Ezeket, illetve a többi berögződést hogyan lehet semlegesíteni, eltávolítani?
Mit csináljak ezekkel a működő “blokkokkal”?

Üdv,
X.Y.
2014.06.02.

Válasz a levélre:

Szia,
ami fontos az a tudatosság. A fizikai testem, az érzelmi testem, a gondolati testem NEM ÉN vagyok! Ezzel „kihúzom” tudatomat a régi berögződésekből.
Persze felmerül a következő kérdés, hogy „Akkor ki is vagyok?”.

És most jön egy következő fejlődési ugrás lehetősége, hogy „Nem a személyiségem vagyok”.
De akkor ki is vagyok?
Ha eljutok addig, hogy Szellemi Esszencia, Egyéniség vagyok, akkor bizony új fejlődési szint mutatja meg magát, amin elindulni nagy-nagy felelősség.
Mert ezen a szinten már nem az én egyéni akaratom szerinti élet a cél, az öncélú létezés, hanem az Egyetemes Élet.

Ehhez viszont ismernem kell az Egyetemes Élet Törvényeit és Törvényszerűségeit, TANULNOM kell, és fejet hajtani a TUDÁS előtt. Tanítvánnyá kell válnunk, kiállni a próbákat (melyeket legtöbbször magunkkal vívunk meg), és napjainkat célirányosan élni. Ez a célirányosság  kell, hogy áthassa a gondolati, az érzelmi és fizikai testünket is.

Ez pedig lemondással, szolgálattal, meditációval, tanulással, a Szellemi Törvényeken való állandó elmélkedéssel kell hogy járjon.

Ez az út áll előtted és minden ember előtt. Ez az evolúció következő foka az emberiség számára.

Üdv
Steinmüller Csilla
2014.06.03.

ah_20001218Következő kérdés:

Szia Csilla,
melyek azok a Törvények, melyek tanulmányozásával kezdenem érdemes?

Technikák közül a Hylozoikai tanulmányokban szereplő önmegfigyelés technikát gyakorlom rendszeresen, sokat segít abban, hogy a csendesebb legyen az elmém, illetve jobban összpontosítsak.

Egy ideje rendszeresen mozgok, hogy a fizikai testem rugalmasabb legyen, és azt veszem észre, hogy ez szintén segít abban, hogy a fizikai világban természetesebben működjek, bátrabban beszéljek.

Illetve edzi az akaratom.

Persze tudom, a helyes tett a helyes gondolatból születik, ezért érdemes tanulni.

Üdv,
X.Y.
2014.06.04.

S a válaszom erre:

Szia,
a mozgás nagyon jó.

És mást is kellene olvasni, nem csak a hylozoikát. Pl.: Geoffrey Hodson írásait.
Ezt itt megtalálod:
http://www.teozofia.hu/index.php?fent=olvasnivalo

És tudod, ezen a szinten már NEM lehet csak magunktól tanulni. Hodson ezt írj:
“Az emberi fejlődés spirális utat követ, és amikor az anyagi fejlődés ciklusa a végéhez közeledik, az ember belép a spirituális növekedés új ciklusába, amelyben ő olyan, mint egy „kisgyermek”. Spirituális gyermekkorában ugyanúgy, mint az emberi fajnál az ősi időkben, külső segítséget kap, és Tanítóját ismét szemtől szembe látja. A külső útmutatás megismétlődik a spirituális kibontakozás ciklusában, és a Tanító és tanítvány kapcsolata újra létrejön.” (Idézve: Hodson: Meditációk az okkult életről)

Ennek a spirális fejlődésnek az új ciklusába léptünk. Olyanok vagyunk, mint egy „kisgyermek”. S bizony ebben a korban NEM tudunk egyedül tanulni. Tanárok, Tanítók, Mesterek szükségesek számunkra. Ezt nem szabad elfelejteni. Az ember egyedül bemegy saját zsákutcájába, és életeken keresztül nem talál ki onnan.

Ezért kell tanulni, magasabb minőségű anyagokat olvasni, és hasonló gondolkodásúakkal együtt gondolkodni.

Üdv
Csilla
2014.06.05.

 

 

Reklámok