Az Emberré válás szabályai

evolutionChérie Carter-Scott:

Az Emberré válás szabályai

1. Kapsz egy testet.
Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd.

2. Tanulsz
Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj.
Talán szereted az így szerzett ismereteket, talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket.

3. Nincs balsiker, csak tanulság.
A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés.
A “sikertelen” kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az “eredményesek”.

4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle.
Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot.
Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz.

5. A tanulásnak soha nincs vége.
Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort.

6. Semmivel sem jobb “ott”, mint “itt”.
Mire eljutsz “oda”, az “amott” még vonzóbbnak tetszik.

7. Mások pusztán éned tükörképei.
Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz.

8. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz az életeddel.
Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás.
Tőled függ, hogy használod őket. Tiéd a választás joga.

9. A válaszokat magadban találod.
Az élet kérdéseire magadban lelhetsz feleletet.
Nincs más dolgod, mint nézni, hallgatni és bízni.

10. Mindezt úgyis elfelejted.(?!)

Vagy talán már kezdesz emlékezni????

Reklámok